A magyar női vízilabda-válogatott a 2024-es és a 2025-ös világbajnokság, valamint a 2025-ös világkupa után ismét döntőt játszik egy világversenyen. Cseh Sándor csapata ma este negyed 9-től a hollandokkal találkozik a portugáliai Európa-bajnokság fináléjában. A két csapat már a középdöntőben is összecsapott a madeirai tornán, akkor 5–4-re Hollandia győzött.
Keszthelyi Rita eddig 5 mérkőzésen 8 gólt szerzett az Eb-n, a görögök elleni, ötméteresekkel megnyert elődöntőben is kulcsszereplő volt, kétszer talált be az ellenfél kapujába. A Ferencváros játékosa az InfoRádióban elmondta: nagyon örül annak, hogy ismét döntőbe jutottak. A görögök elleni meccset már lezárták, és minden idegszálukkal a fináléra fókuszálnak. Úgy érzi, jutott elég idő a pihenésre az elődöntő után. Mint fogalmazott, „most már nincsen hova tartalékolni”, egy meccs van hátra, amelyen mindenkinek mindent bele kell adnia, mint ahogy az eddigi találkozókon is.
Keszthelyi Rita a görögök elleni meccsel kapcsolatban kiemelte, hogy a magyar csapatnak végig volt tartása. Mindig csak a következő támadásra, visszazárásra és védekezésre koncentráltak, nem foglalkoztak a körülményekkel. Azt gondolja, ismét bebizonyították, hogy minden szituációban ki tudják segíteni egymást, ez szerinte jól megfigyelhető volt a blokkoknál is.
Dicsérte a csapatmunkát, az egymásra figyelést, és úgy véli, hogy ez a döntőben is kulcsfontosságú lesz, így bízik benne, hogy megmarad ez az összhang.
Az olimpiai bronzérmes vízilabdázó 2009 óta a magyar válogatott meghatározó játékosa, és tagja volt a 2016-ban Eb-aranyérmes csapatnak. Azóta nem játszott Európa-bajnoki döntőben. Emlékeztetett, hogy az azóta eltelt tíz évben rengeteg szabálymódosítás volt, és akkoriban még jobban engedték a játékvezetők a szoros emberfogást. A 2016-os Eb-döntőhöz hasonlóan ma este is Hollandia lesz az ellenfél, és Keszthelyi Rita arra számít, hogy a tíz évvel ezelőtti meccshez hasonlóan ezúttal is egy nagyon kemény, rengeteg test-test elleni küzdelmet hozó összecsapás vár rájuk.
A hollandok elleni középdöntős meccsen nagyon kevés, mindössze 9 gól esett, mindkét válogatott nagyon jól védekezett. Keszthelyi Rita kiemelte, hogy a hollandok az Olaszország elleni elődöntőben is csak négy gólt kaptak, de azt gondolja, a magyar válogatott is jól teljesített eddig védekezésben a portugáliai kontinenstornán, a kapusaink pedig többször is remekeltek. Mint mondta, fontos lesz a döntőben, hogy lehetőleg ne kapjanak olyan sok büntetőt, mint a hollandok elleni első meccsen a középdöntőben. Az már ugyanis „eléggé lutri”, vagy tud védeni a kapus, vagy nem. Keszthelyi Rita szerint nem ideális, ha erre hagyatkoznak, jobb lenne inkább elkerülni a büntetőket.
Bízik benne, hogy támadásban „egy fokkal jobbnak” lesznek, mint a középdöntős mérkőzésen, a befejezéseknél még pontosabbnak, még hatékonyabbnak kell lenni, az ellenfél jó lövőit pedig meg kell próbálni kikapcsolni. Hangsúlyozta: nagyon közel van egymáshoz a két csapat, az sem kizárt, hogy egy gól dönt majd. Reméli, hogy fegyelmezett, bátor játékkal és hittel meg tudják valósítani mindazt, amit az edzői stáb elgondol a fináléval kapcsolatban. Mint mondta, a hollandok elleni első meccsen „nagyon rossz napot” fogtak ki, ami a támadójátékot illeti, és bizonyos helyzetekben bátortalanok is voltak. Egyértelművé tette, hogy
ez ma este nem ismétlődhet meg, hátul pedig azt kell hozni, mint eddig, vagyis fegyelmezett, masszív védekezésre kell törekedni továbbra is.
Bár a tét óriási, Keszthelyi Rita szerint lehet élvezni egy döntőt is. Úgy gondolja, azt is meg lehet élni sikerélményként, ha valaki visszaér védekezésben az egyik csapattársa helyett, és azzal kisegíti őt. „A meccsek nehéz részét is nagyon lehet élvezni, persze az ember közben borzasztó fáradt, de szerintem minden pillanatát ki kell élvezni az ilyen fontos mérkőzéseknek” – fogalmazott az Európa-bajnok vízilabdázó.