Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Eddig tartott a volt Fradi-edző moszkvai kalandja

Infostart / MTI
2025. november 12. 06:50
A moszkvai Szpartak labdarúgóklub kedden bejelentette, hogy közös megegyezéssel távozik a bajnokságban hatodik helyen álló csapat szerb vezetőedzője, Dejan Stankovic.

A Szport Ekszpressz című fővárosi sportnapilap már három hete biztosra vette a Ferencváros korábbi trénerének menesztését, amely most hivatalosan is megtörtént.

A 47 éves szakember másfél éve vette át a fővárosiak irányítását, és a gárda folyamatosan hullámzó teljesítményén kívül azt is a szemére vetették a Szpartaknál, hogy számos fegyelmi ügye volt már, többször konfliktusba keveredett a játékvezetőkkel.

"Jelenleg a piros-fehérek a hatodik helyen állnak a tabellán, ami nem elégíti ki a klub vezetőségét. Miután beszéltünk Stankoviccsal, úgy döntöttünk, hogy közös megegyezéssel megszüntetjük a partnerségünket" - áll a Szpartak kedd esti közleményében.

Posztját megbízott vezetőedzőként Vagyim Romanov, a Szpartak egykori játékosa veszi át, aki korábban az edzői stáb tagja volt.

Stankovicot 2023 szeptemberében nevezték ki a Ferencváros vezetőedzőjének, posztjáról 2024 májusában távozott.