A hazaiak, akik már a 30. percben 3-0-ra vezettek, ezzel megszakították három kör óta tartó nyeretlenségüket és sorozatban ötödik veretlen találkozójukkal feljöttek a harmadik helyre a tabellán.
Az Újpest augusztus 23-a óta nyeretlen az NB I-ben.
Debreceni VSC-Újpest FC 5-2 (3-0). Gólszerzők: Bárány (8., 30.), Youga (15.), Cibla (56.), Kocsis D. (59.), illetve Medeiros (64., 11-esből), Lacoux (74.)
A hazaiak kezdték jobban a mérkőzést, s miután Bárány Donát révén megszerezték a vezetést, egyre jobban lendületbe jöttek. Sorra dolgozták ki a helyzeteket, közelről és távolról is veszélyeztettek, az újpesti védelem pedig sokat bizonytalankodott. Amos Youga egy szép lövéssel megduplázta a Loki előnyét és nem sok hiányzott ahhoz, hogy már a huszadik percben 3-0 legyen az állás a hazaiak javára: előbb Bárány lövését tornászta ki a vendégek olasz kapusa, Riccardo Piscitelli, majd a szöglet után Lang Ádám lőtt a kapu fölé. Közben a lila-fehérek is odaértek néha a debreceni kapu elé, elsősorban a szlovén Aljosa Matko játszott aktívan a jobb oldalon, de Varga Ádám rendre a helyén volt. Egy remek hazai támadás végén, a duplázó Báránynak köszönhetően aztán a 30. percben megszületett a harmadik gól is, Damir Krznar, az Újpest horvát vezetőedzője pedig cserélt:
Horváth Krisztofer helyére a georgiai Giorgi Beridze állt be, így a vendégek csapatát már kizárólag légiósok alkották.
A félidő hajrájában mindkét oldalon adódtak lehetőségek, Dzsudzsák Balázs megpattanó lövése után a kapufára pattant a labda, de újabb gól a szünetig már nem esett.
A fordulást követően a fővárosiak többször is veszélyt teremtettek a hazai kapu előtt, de vagy a kapus hárított, vagy a lövő játékos tévesztett célt. A szépítés tehát nem jött össze, a DVSC viszont két gyors góllal végleg eldöntötte az összecsapást: előbb az élvonalban először kezdő, húszéves Cibla Flórián talált be, majd Kocsis Dominik volt eredményes.
Hatalmas előnye birtokában kissé kiengedett a házigazda, a vendégek pedig kétszer is szépítettek: előbb Lang ellökte Matkót, a megítélt 11-est a portugál Iuri Medeiros értékesítette magabiztosan, majd a francia Tom Lacoux talált a kapuba. Ennél közelebb azonban nem tudott férkőzni ellenfeléhez az Újpest, amely így sorozatban a hatodik bajnokiján maradt nyeretlen.