Nyitókép: Kovács Tamás

Megint klubot vált a magyar jégkorong veterán legendája

Infostart / MTI
2025. július 21. 13:14
A Ferencváros hétfőn szerződtette a 174-szeres válogatott Sofron Istvánt, aki az előző idényben a magyar bajnok Budapest Jégkorong Akadémia HC-t erősítette.

A BJA vasárnap közölte, hogy a 37 éves csatár egy idény után távozik a klubtól, hétfőn aztán a Ferencváros bejelentette a szerződtetését.

A csíkszeredai születésű hokis tavaly nyáron Romániából igazolt vissza a magyar bajnokságba, s az előző szezonban az Erste Liga alapszakaszában 27 mérkőzésen 11 gólt lőtt, és 19 gólpasszt adott, míg a rájátszásban kilenc találkozón két találatot és három gólpasszt ért el. A magyar bajnoki elődöntőben és döntőben összesen hét mérkőzésen ötször talált a kapuba, és egy gólpasszt osztott ki.

Sofronnak 2006 óta a Ferencváros a nyolcadik klubja, korábban háromszor is játszott Székesfehérváron, a Budapest Jégkorong Akadémiánál (korábban MAC-Újbuda) kétszer szerepelt, emellett volt a német Krefeld Pinguine, az osztrák EC-KAC és Villach, az amerikai Wichita Thunder, valamint a Csíkszereda játékosa is.