Eddig egyetlen alkalommal fordult elő, hogy egy francia és egy olasz csapat játszotta a döntőt, 1993-ban. Akkor is egy milánói klub (AC Milan) volt a francia bajnok (akkor az Olympique Marseille) ellenfele, s a finálét akkor is a bajor fővárosban, Münchenben rendezték. A francia csapat akkor is a sorozat, fogalmazzunk úgy, egyik legbiztosabb anyagi hátterével rendelkező csapata volt, most is az.
A harminckét évvel ezelőtti müncheni döntőt végül Basile Boli fejesével az Olympique Marseille nyerte meg a csak helyzetekig jutó Milan ellen, amelyet egyébként éppen úgy olasz edző, Fabio Capello vezetett, mint most az Intert, Simone Inzaghi esetében. (Az OM-et pedig éppen úgy külföldi, Raymond Goethals, mint most a párizsiakat Luis Enrique.)
De nagyjából itt kell pontot tenni azokban a mondatoknak a végére, amelyet egy, a Paris Saint-Germain sikeréért szurkoló még szívesen olvas, Isten, ments, mondhatják, attól, hogy további esetleges párhuzamokat jövendöljünk. Az 1993-as megnyert BL-döntő után robbant ki az OM – egy bajnoki mérkőzésre vonatkozó – vesztegetési botránya, ami aztán szétverte a Bernard Tapie pénzéből az európai trónra felülő klubot. Amúgy a BL-döntő után az is kiderült, hogy a meccs előtt – az azt visszautasító Rudi Völler kivételével – az OM játékosai injekciókat kaptak. A vádlók szerint doppingkészítményt, Tapie szerint amfetamin tartalmú captagont, ami ajzószer, de akkor még nem volt a tiltólistán.
No, de evezzünk békésebb vizekre, mert a PSG-nél biztosan nem élnének ilyen eszközökkel. Viszont a főtulajdonos-klubelnök, Nasszer al-Khelaifi éppen úgy vágyja az európai elsőséget, mint hajdanán Bernard Tapie. Az egykoron az arab világ egyik legjobb teniszezőjéből lett dúsgazdag üzletember 2011-ben vette meg cégével a francia főváros első számú klubját, azzal a kimondott céllal, hogy a PSG öt éven belül újra Franciaország legjobbja legyen, majd a kontinens trónjára is felüljön.
Az első sikerült, a második még nem. Utóbbihoz a covid első évében, 2020-ban járt, de a lisszaboni döntőben a PSG kikapott egy egykori PSG-játékos, Kingsley Coman góljával a Bayern Münchentől. A PSG a katari hatalomátvétel óta nyert meg 13 eddigi bajnoki címéből 11-et, a francia futballszínpadon 14 idény alatt 33 trófeát nyert – de az európai trónra nem tudott felülni. Ahhoz pedig, hogy a PSG valóban a futballvilág legnagyobbjai között jegyezzék, a BL-trófea elhódítása kell. (Ugyanezt az utat járta 2023-ig a Manchester City, mígnem végül megszerezte a nagyfülű trófeát. Egyébként a City a legutóbbi csapat, amelyik megszerezte első BL-trófeáját, két évvel később, ha nyer, a PSG lép ebben a rangsorban a helyére.)
Érdemes a City példáját látni, de még inkább a BEK- és a BL-történelem legsikeresebb klubjáét, a Real Madridét. Florentino Pérez a kétezres évek elején Figo, majd Zinédine Zidane megszerzése után úgynevezett „galaktikus” csapatot rakott össze. Mégpedig azzal a határozott üzleti filozófiával, hogy az aranylabda-győztesek közül minél többet megszerezzen (a portugál és a francia szupersztár után a Fenomén, vagyis Ronaldo, aztán Michael Owen és Fabio Cannavaro is fehérbe öltözött, még később Kaká is odaigazolt), nem szólva a szintén megszerzett „marketingbombáról”, David Beckhamről. Ám a galaktikusok, a 2002-es glasgow-i döntő kivételével semmit nem nyertek a BL-ben. Egy másik, egy nagyon erős, de nem galaktikus korosztály ellenben 2014 és 2024 között hat elsőséget szerzett,
A PSG-nél megfordult az első évtizedben Ibrahimovic, Cavani, Thiago Silva, Beckham, Pauleta, Di María s aztán persze a Neymar, Messi, Mbappé trió, de a csapat nem tudta megnyerni a leginkább vágyott trófeát. Most, egy sokkal fiatalabb gárdával, amelyből egyedül a szereplési számokat tekintve klubrekorder Marquinhos maradt meg hírmondónak a 2020-as csapatból, erre van esélye.
Egy olyan gárdával, amely talán csak a kapus és a jobbhátvéd posztján erősödött 2020 óta, de képes igazán csapatként működni.