A lengyel játékos már az első, a katalán fővárosban 3-3-ra végződött mérkőzést is kihagyta, s természetesen a hét végi bajnokin, a Valladolid ellen sem szerepelt. Előzetesen 4-5 nappal későbbre várták a felépülését, de a hétfői, milánói sajtótájékoztatón Hansi Flick már arról beszélt, hogy Lewandowski leülhet a kispadra, s ha szükség lesz a játékára, be tud állni.
A 37. életévében járó lengyel csatár a harmadik idényét tölti a Barcelonánál, s bár a szezonnak még nincs is vége, meg sérült is volt, már most több gólnál tart a La Ligában, és minden sorozatot figyelembe véve is, mint az előző kettő bármelyikében. A bajnokságban 25 góllal vezeti a góllövőlistát, mindent egybe véve pedig 48 mérkőzésen 40 gólt szerzett eddig. 2015 óta minden bayernes évében elérte a klubváltásig a negyvengólos határt, a Barcelonában 2022–2023-ban 33, 2023–2024-ben „csak” 26 gólig jutott.
A mostani idényben éppen a Bajnokok Ligájában a legszembetűnőbb az eredményessége, 12 mérkőzésen 11 gólt szerzett eddig. Tizenegy gólt ért el, 954 játékperc alatt, ami azt jelenti, hogy átlagosan 86-87 percenként talált a kapuba. (A sorozat góllövőlistáján ketten előzik meg, a dortmundi Serhou Guirassy és a szintén a Barcelonát erősítő Raphinha, de mindkettőjénél jobb Lewandowski perc/gól mutatója).
A másik oldalon Lautaro Martínez szerepeltetése a nagy kérdés. Az argentin csapatkapitánynak nem volt a legjobb meccse a barcelonai, combsérülés miatt le is kellett cserélni, de kiemelkedően ő a fekete-kékek legeredményesebb játékosa. Ő 696 perc alatt nyolc gólt szerzett eddig, ez szinte percre megegyezik Lewandowski mutatójával. A mostani lehet sorozatban a negyedik idénye, amelyben 25 gólig eljut (minden sorozatot figyelembe véve, még négy hiányzik), erre még senki sem volt képes az Inter történetében, bár Giuseppe Meazza és Nyers István közel járt ehhez.
Mind a három nagy olasz sportnapilap címlapján ott van Lautaro Martínez, a Corriere dello Sportén, például, anyanyelvén, spanyolul „mondja”, hogy Vamos, azaz gyerünk. Mind a három lap idézi a csatárt, aki szerint ez lesz az „év estéje”. (Feltehetően, Inter-továbbjutás esetén, egészen a döntő napjáig…) Az Internazionale három év alatt másodszor jutna a döntőbe, korábbi edzői közül egyedül a Mágusnak, Helenio Herrerának sikerült az, amire most Simone Inzaghi vágyik: kétszer is a sorozat döntőjébe vinni a csapatot.
A 21 órakor kezdődő mérkőzésen a San Siróban telt ház lesz, 75 ezer néző. Ez 14 millió euró körüli bevételt jelent a jegyeladásból, ez olasz rekord, a csúcsot még néhány óráig a 2023-as, AC Milan elleni elődöntő tartja. A Gazzetta dello Sport szerint – mindent összeadva, a pénzdíjakat is beleértve – az Inter 115 millió eurós bevételre tett szert a mostani BL-sorozatban, ez felmehet 141-re, ha sikerrel vív meg még két mérkőzést.