Varga Zsolt együttese, amely már a négy közé jutással biztosította helyét a sorozat nyolccsapatos szuperdöntőjében, a vasárnap 18 órakor kezdődő fináléban a Montenegró-Spanyolország összecsapás győztesével találkozik.
A sorozat végjátékát áprilisban Kotorban rendezik.
Eredmény, elődöntő:
Magyarország-Görögország 20-10 (5-3, 5-3, 4-2, 6-2)
a magyar csapat gólszerzői: Ekler, Vigvári Ve., Manhercz, Tátrai 3-3, Nagy Ád., Burián, Nagy Ák. 2-2, Angyal, Varga Vi. 1-1
A magyar csapat kapujában először kapott lehetőséget a tornán Gyapjas Viktor.
A találkozó elején a felek kizárólag létszámfölényes helyzetekből tudtak helyzeteket kialakítani, a görögök és a magyarok is így szerezték első két góljukat. A sormintát Tátrai törte meg egy remek átlövéssel, amire gyorsan érkezett a görög válasz. Nagy Ádám a falból húzott be egy jól megjátszott fórt, Vigvári Vendel pedig távolról talált be, így először kettő lett a különbség (5-3).
A folytatásban a rivális klasszis centereinek köszönhetően főként az általuk kihasznált előnyökből tudott csak veszélyes lenni, ezzel szemben a magyarok támadásban sokféleképpen képesek voltak összezavarni ellenfelüket, így két perccel a nagyszünet előtt már 9-5 volt az állás. Arról, hogy megmaradjon ez a különbség, Ekler Zsombor és Kovács Péter gondoskodott, előbbi lövését a center tökéletesen takarta,
a labda így becsorgott a görögök kapusának keze alatt nem sokkal a negyed vége előtt.
A harmadik negyed elején két gyors góllal tovább növelte előnyét a magyar válogatott, a görögöket csak a kapufák óvták meg attól, hogy ne dőljön már el végérvényesen a meccs ebben a periódusban (14-8).
A záró játékrész elején Vigvári Vendel és Tátrai Dávid gyorsan lezárta a legfontosabb kérdést, innen már teljesen hitehagyottá vált a görög csapat, a magyarok pedig a végére fölényessé tették a sikerüket.
"Először is, jár a dicséret a csapatnak. Tényleg nagyon jól játszottak a srácok, de rögtön ezután az jön, hogy két lábbal a talajon kell maradnunk.
Reálisan kell látnunk, hogy a görög a világ egyik legjobb csapata, de mindenkinek lehet rossz napja. Ma rossz napjuk volt, a kapusaik nem védtek jól, cserélniük is kellett, a támadásaik sem voltak elég élesek. Nálunk viszont minden kilencven, sőt, tán kilencvenöt százalékosan működött: a védekezés, a támadás, a fórok, fantasztikus védések jöttek, a blokkolásban óriási volt a különbség. És ilyenkor ez az eredményben még inkább megmutatkozik, hiszen ebben az új játékban sokkal több a támadás, meccsenként harminc százalékkal. Ha egy csapat ennyivel jobban csinál mindent, akkor ami korábban öt-hat gól volt, az most felszaladhat tízig is" - idézte a hazai szövetség Varga Zsolt szövetségi kapitányt.
A szakember leszögezte, fontos, hogy ne vegyenek a nyakukba felesleges terheket, azaz ne az legyen az elvárás, hogy ezentúl mindig így menjen, mert nem fog mindig így menni.
"Persze, legyen így, menjen így mindig, írjuk ezt be a Teremtésbe,
de legyünk tisztában azzal, hogy mindenki videózik, mindenki elemzi a másikat, közelebb kerülnek egymáshoz játékban, aztán a nagy világversenyeken az adott napon úgyis az dönt, hol van több védés, hol van kevesebb hiba. Most elkaptunk egy nagyon jó hullámot, de nagyon messze van még az út vége" - tette hozzá Varga.