Nyitókép: Yu Chun Christopher Wong/Eurasia Sport Images/Getty Images

Marozsán legyőzte a címvédőt, de nem bírt Sanggal, akit kellemetlen riválisnak tart

Infostart / MTI
2025. január 3. 17:04
Negyeddöntős veresége ellenére pozitívan értékelte teljesítményét Marozsán Fábián, aki pénteken 1:6, 6:3, 6:4-re kikapott a kínai Sang Csün-csengtől a 766 ezer dollár (305 millió forint) összdíjazású hongkongi keménypályás tenisztornán.

A 25 éves játékos a mérkőzést követő online sajtótájékoztatón elmondta, feldobta a csütörtöki diadal a címvédő Andrej Rubljov ellen, de a nyolc között egy szintén nagyon jó ellenféllel szemben maradt alul.

"Az első szett simábban alakult, mint amire számítottam, utána picit belealudtam a meccsbe. Az ellenfelem feljavult, én már nem tudtam hozni a korábbi szintet, innentől egy 50-50 százalékos mérkőzés lett. Az utolsó szettben remek labdamenetek voltak, de ő brékelt, ezzel együtt összességében jó meccs volt. Pozitívan értékelem ezt a tornát a decemberi, minimális alapozás után, és azután, hogy tavaly vereségekkel kezdtem az évet, most már van két győzelmem" - jelentette ki a világranglista 58. helyezettje.

A Hajdúszoboszló SE sportolója kifejtette, hogy több szempontból is kellemetlen riválisnak tartja a balkezes Sangot, akitől harmadszor kapott ki.

"Egyáltalán nem fekszik nekem az ő stílusa, nem szívesen játszom ellene, nem jó +hullámok+ jönnek tőle. Tavaly Belgrádban sikerült legyőznöm, de rendkívül kellemetlen és taktikus játékos, senkinek sincs könnyű dolga vele, ráadásul most a hazai pálya előnye is mellette volt. Megvan a taktikám ellene, annyi biztos, hogy legközelebb jobb ritörnökre lesz szükségem" - jelentette ki.

A decemberben Balatonfüreden magyar bajnoki címet szerzett Marozsán a jövő héten Aucklandben versenyzett volna, ám menedzsmentjének péntek délutáni tájékoztatása szerint mégsem utazik el Új-Zélandra, hanem rögtön Melbourne-be repül, ott edz az ausztrál nyílt bajnokság jövő hét vasárnapi rajtjáig, ahol alanyi jogon főtáblásként indul.