Nyitókép: MTI/AP/DPA/Marcus Brandt

Marozsán Fábián: voltak rossz periódusok, de inkább pozitív év volt 2024

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2024. december 20. 19:27
Az idei, hullámzó év után a világranglista első 50 teniszezője között szeretné a helyét stabilizálni Marozsán Fábián, aki az InfoRádióban értékelte az eddigi teljesítményét, és a terveiről is beszélt.

"Maximálisan pozitívnak élem meg ezt az évet, annak ellenére, hogy voltak negatív periódusok, voltak olyan elbukott mérkőzések, amelyek mélyen érintettek engem, de ettől függetlenül voltak nagyon szép skalpok top 10-es játékosok ellen, amire valószínűleg egész életemben emlékezni fogok" – mondta az InfoRádióban Marozsán Fábián.

A magyar teniszező az idén berobban a top százas játékosok közé, volt a 36. is a világranglistán, s noha sérülések és betegségek is hátráltatták, az év végi záráskor is az 58. helyet vallhatta magáénak. Mint elmondta, a kitűzött célja a legjobb harminc közé kerülés volt, ez viszont nem jött össze. Erről nem tett le, de tudja, hogy ez nem megy könnyen, ehhez akár két-három év kiegyensúlyozott teljesítményére is szükség lehet. "Voltak az évben rosszabb időszakok, voltak vereségek, de voltak nagyon szép győzelmek, összességében azt mondom, hogy inkább pozitív volt 2024" – értékelt a sportoló.

A 2024-es nagy győzelmei közül kiemelte a miami tornát, ahol Runét és De Minaurt is le tudta győzni, míg Cincinnatiben Dimitrovot múlta felül az éljátékosok közül, de sikerként élte meg, hogy az év elején az Ausztrál Openen is túljutott két fordulón, noha nem teniszezett jól. Annak is örül, hogy az év végén a sérülések, betegségek után megint tudott hozni jó pár mérkőzést

A kudarcos időszakot az év közepére teszi, amikor a salakos szezonban sorra bukta el a mérkőzéseket már a tornák első fordulójában, és utána a füves szezonban sem volt igazán sikeres, mint fogalmazott, "sokkal több volt az elbukott mérkőzés, mint a megnyert, és ez nem volt egy jó periódus". A párizsi olimpiát fura élménynek írta le, mert egy versenyről érkezve éppen csak beesett az ötkarikás játékokra, és hamar kiesett, majd máris utaznia kellett tovább az amerikai tornákra. "Ez egy villámlátogatás volt. Bízom benne, hogy a következőre is tudom magam kvalifikálni" – tette hozzá.

Jövőre jobb eredményeket vár magától, de ehhez keményen kell dolgoznia, nem két hét múlva lesz a legjobb formában, hanem erre akár hónapokat is várni kell. Most azon is dolgozik a stábjával, hogy a jövőben elkerüljék a betegségek, mert ezt már nagy előrelépésnek tartaná.

Az idén még a most zajló országos bajnokságon lép pályára Balatonfüreden. "Örülök neki, hogy Magyarországon tudok játszani, de ezt én inkább egy teniszgálaként fogom fel. A betegségek miatt az alapozásom 60 százalékánál lesz ez az országos bajnokság, ami nem annyira prioritás számomra próbálom a saját célomat szem előtt tartani, és készülni a nagyobb versenyekre, ott szeretnék minél jobban teljesíteni. Ettől függetlenül, ha már odamegyek és felállok a pályára, akkor szeretnék győzelmeket szerezni, azért megyek oda, hogy nyerjek" – mondta Marozsán Fábián, de hozzátette, az is benne van, hogy elbukik egy szettet vagy akár mérkőzést is, de ezt is a helyén kell kezelnie.

"Nekem nem ez a fő versenyem, de ettől függetlenül szívesen játszom magyar közönség előtt. Biztos, hogy jót fog tenni pár edzőmérkőzés, meglátjuk, hogy mit tudok ebből kihozni" – mondta a magyar éljátékos.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Marozsán Fábián: voltak rossz periódusok, de inkább pozitív év volt 2024
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást