Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Az orosz úszó lemondta a budapesti szereplést

Infostart
2024. október 20. 11:31
A párizsi olimpia egyetlen orosz úszó résztvevője, Jevgenyij Szomov sem indul a december 10. és 15. közötti, budapesti rövidpályás világbajnokságon.

"Úgy döntöttem, kihagyom a budapesti vb-t, és már a jövő évi nagymedencés idényre készülök" – nyilatkozta.

A 25 éves, főleg mellúszásban a nemzetközi élmezőnyhöz tartozó Szomovnak, aki korosztályos világ- és Európa-bajnok, nem volt sikeres a párizsi olimpia, ahol csak a 13. lett 100 méteren. A szentpétervári születésű, de évek óta Kaliforniában élő úszó a nyári játékokon semleges színekben indult, mivel az orosz sportolók részvételét a többi között ehhez a feltételhez kötötte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.

A múlt héten a kétszeres olimpiai bajnok orosz hátúszó, Jevgenyij Rilov jelentette be, hogy nem lesz ott a Duna Arénában a decemberi világbajnokságon.

Közlése szerint csakis az orosz zászló alatt hajlandó visszatérni a nemzetközi versenyekre, és hangsúlyozta, nem fogadja el a nemzetközi szövetség NOB-javaslatra hozott megszorító rendelkezését, amely szerint az Ukrajnával háborúzó Oroszország képviselői csakis semleges státuszban versenyezhetnek nemzetközi viadalokon.

Rilovnak a két olimpiai arany mellett ötvenes medencében két világ- és négy Európa-bajnoki címe, rövidpályán pedig három vb-elsősége is van.