Nyitókép: fotó: Budapest Honvéd

Marco Rossi meghallgatása után döntött a fiatal edző

Infostart
2024. augusztus 19. 18:08
Laczkó Zsolt veszi át a Budapest Honvéd irányítását.

Az előző héten derült ki, hogy nem Csertői Aurél irányítja az NB II-es Honvédot. Az NB1.hu már csütörtökön jelezte, hogy minden bizonnyal Laczkó Zsolt fogja váltani Csertőit a kispadon.

„Nagyon meglepődtem, amikor felvetődött a lehetőség, de egy percig se gondolkodtam, mert Magyarország egyik legnagyobb klubjáról van szó, tisztában vagyok, mit jelent a Honvédot irányítani, készen állok a kihívásra. A döntés kapcsán természetesen

kikértem Marco Rossi véleményét is,

aki maximálisan támogatott, hogy elfogadjam ezt a feladatot, nagyon köszönöm neki. Az elmúlt három évben sokat tanultam a válogatottnál, tőle és az egész szakmai stábtól, nagyon örülök, hogy a Honvéd és a nemzeti csapat is támogatja a két munkakör együttes ellátását” – idézi a honvedfc.hu Laczkót.

Laczkó az edzői karrierjét a PAFC-nál kezdte, nyáron pedig a Honvédhoz igazolt, ahol eddig a második csapat trénere volt. A válogatottnál Marco Rossi munkáját segíti. Érdekesség, hogy Laczkó játékosként is szerepelt a Honvédban.