Nyitókép: Facebook/Hungaroring

Letarolva a Hungaroring, mintha tornádó járt volna arra - képek

Infostart
2024. augusztus 15. 09:01
Romok, munkagépek, bontás - ez előzi meg a nagy átépítési munkálatot.

Nem egészen egy hónap telt el a Forma-1-es hétvége óta, és a mogyoródi versenypályára szinte rá se lehet ismerni: lényegében eltűnt a főépület és a paddock, a bokszok helyén gödrök láthatók. Elbontották a főlelátót is.

Mint korábban az InfoRádióban Gyulay Zsolt, a Hungaroring első embere elmondta, történelmi versenynek számít az idei, mert a fő lelátó és a paddock épülete utoljára látta vendégül a nemzetközi mezőnyt. Némi ünneplés után augusztus elején lebontották.

A következő nyárra nemcsak a főtribün és a főépület újul meg, hanem a versenyirányítói központ és a paddock is, továbbá a pálya alatt két gyalogos alagutat is kialakítanak, amiket még a rekonstrukció első fázisában már előkészítettek.

A felújításnak a 2025-ös verseny után még lesz egy harmadik, egyben utolsó felvonása, amivel a tervek szerint 2026. április 20-ára végeznek.

A száguldó cirkusz 2025-ös szezonjának hivatalos versenynaptára szerint egyébként a Magyar Nagydíjat jövőre egy kicsit később rendezik,

ismét a nyári szünet előtti utolsó verseny lesz augusztus első hétvégéjén.

Ez kedvező hír abból a szempontból, hogy a Hungaroring felújítási munkálataira több idő áll majd a rendelkezésre. Gyulay Zsolt az idei futam előtt az InfoRádióban a már elkészült változtatások ismertetésén kívül felidézte, hogy tavaly a belgák a nemzeti ünnepük miatt kérték, cseréljen helyet egymással a versenynaptárban a Belga és a Magyar Nagydíj, ezért rendezték 2023-ban Spa-Francorchamps-ban a nyári szünet előtti utolsó futamot.