Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Közel volt a diadalhoz Marozsán Fábián, de…

Infostart / MTI
2024. augusztus 7. 10:01
Marozsán Fábián két mérkőzéslabdáról kikapott a spanyol Pablo Carreno Bustától a 6,8 millió dollár összdíjazású montreali keménypályás férfi tenisztorna első fordulójában.

A világranglistán 49. játékos keddi ellenfele csak 799. volt az ATP-rangsorban, mivel könyöksérülése miatt sokat kihagyott, és védett ranglistával indult Kanadában, korábban a top 10-ben is megfordult.

Első találkozójuk rendkívül küzdelmes nyitószettjének rövidítésében a 33 éves ellenfélnek három játszmalabdája volt, de végül a Hajdúszoboszló SE sportolója került szettelőnybe.

A folytatásban Marozsánnak 5:2-nél és 5:4-nél is meccslabdája volt adogatóként, de egyikkel sem tudott élni. Ez a játszma is tie-breakbe torkollott, amelyben a magyar teniszező két pontra volt a diadaltól, de a US Openen kétszer is elődöntős Carreno Busta kiegyenlített.

Az utolsó felvonásban a 24 éves magyar – aki a párizsi olimpián is a nyitókörben búcsúzott – kétszer is elvesztette az adogatását, ami a mérkőzésbe került, a fordulatos összecsapás 2 óra 40 percig tartott.

Eredmény:
1. forduló (a 32 közé jutásért):
Pablo Carreno Busta (spanyol)-Marozsán Fábián 6:7 (8-10), 7:6 (8-6), 6:3