Nyitókép: Koszticsák Szilárd

Tiszeker Ágnes: a szigorú doppingellenőrzések után könnyebb helyzetben a magyar olimpikonok

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2024. augusztus 2. 18:02
Gondosan ellenőrizték a kijutásra esélyes magyar sportolókat a párizsi olimpia előtti időszakban – hangsúlyozta az InfoRádióban Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője. Arról is beszélt, hogy miként zajlanak az ellenőrzések ezekben a napokban Franciaországban.

Terv szerint zajlanak a doppingellenőrzések Párizsban, minden olimpián ugyanaz a forgatókönyv: vannak versenyen kívüli ellenőrzések a faluban, míg a versenyeken a döntősök közül az első öt sportolót automatikusan tesztelik – mondta az InfoRádióban Tiszeker Ágnes.

A Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője jelezte, igencsak volt szigorú a magyar sportolókkal szemben a hazai doppingellenes szervezet, és ez nem az eljárás rendjére vonatkozik, mert az nemzetközi szabványok szerint történik, hanem arra, hogy teljes, átfogó szűrésen estek át a magyar olimpikonok. A MACS szoros együttműködésben dolgozott a játékokat megelőző nemzeti szűrőprogramban a Nemzetközi Tesztelő Ügynökséggel, folyamatosan látták egymás programját, hogy kitől hány mintát vettek, próbálták összehangolni, hogy duplikációk ne legyenek.

"Az volt a terv, és ezt sikerült is 90 százalékban megvalósítani a Nemzetközi Antidopping Szövetségnek és a Nemzetközi Tesztelő Ügynökségnek, hogy már csak olyan sportoló jusson ki az olimpiára, aki előzetesen átesett az ellenőrzésen, ami egyfajta garancia arra, hogy a játékok tiszták lesznek. Ez különböző módon sikerült az egyes országoknak, mi elég elöl végeztünk: 98 százalékban teljesítettük az előzetes tesztprogramot" – mondta Tiszeker Ágnes, és hozzátette, ez azért is fontos a magyar sportolóknak, mert a helyszínen már nem ők lesznek a fókuszban, hiszen őket előzetesen otthon rendesen ellenőrizték.

Nem minden ország teljesítette ezt a tesztelési szintet, a Nemzetközi Antidopping Szövetség jelentéséből kiderül, hogy például ezt a követelményt még az Egyesült Államok vagy Nagy-Britannia sem tudta száz százalékban teljesíteni.

Az olimpiai előtti hazai ellenőrzéseken nem találtak pozitív esetet, egyedül a kardvívó Kun Anna kapott eltiltást, de az ő esetében a holléti információs szolgáltatásban követett el olyan hibát, amely büntetést vont maga után.

"Nagyon sajnálatos, ami Annával történt. Egy picit az élet igazságot szolgáltatott, hiszen Muhari Eszter kiválóan szerepelt, és egy bronzérmet hozott, az első érmét a magyar csapatnak. Ez nyilván Annát nem vigasztalja, de tudomásul kell venni, hogy a szabályt be kell tartani" – mondta Tiszeker Ágnes, és jelezte, az eset nyomán hangsúlyozták a doppingellenes felkészítő előadásokon és edukációs programon a hollét információ fontosságát, és azóta nem is volt belőle probléma.

A MACS vezetője szerint örvendetes, hogy nem találtak pozitív esetet, pedig a kockázatos sportágak versenyzőit akár három-négy alkalommal is tesztelték, és nagyon bízik benne, hogy a szigorú program után egyetlen sportolónak sem lesz doppinggondja az olimpián.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Párizs 2024 - Tiszeker Ágnes a doppingellenőrzésekről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást