Nyitókép: MTI/AP/The Canadian Press/Christinne Muschi

F1: majdnem a Safety Carnak jutott a főszerep Montrealban - eredmények, pontverseny állása

Infostart / MTI
2024. június 9. 22:32
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Kanadai Nagydíjat Montréalban, ezzel tovább növelte előnyét az összetettben.

A 26 éves holland pilótának ez pályafutása 60. futamgyőzelme, az idei szezonban hatodszor diadalmaskodott, Montréalban karrierje harmadik sikerét aratta.

Verstappen mögött Lando Norris, a McLaren brit versenyzője ért célba másodikként, George Russell, a Mercedes szintén brit pilótája pedig harmadikként az esőben kezdődő, de száraz körülmények között záruló futamon, melynek során

kétszer hajtott a pályára a biztonsági autó.

Szemerkélő esőben, de nagyon vizes aszfalton rajtolt el a mezőny, amelynek minden tagja óvatos volt a startnál, így csak egy kisebb koccanásra került sor az első kanyar után a meglehetősen nehéz időjárási körülmények között. Az élen a pole pozícióból induló Russell maradt, mögötte Verstappen száguldott másodikként, Norris pedig harmadikként.

A vb-címvédő a 12. körre utolérte Russellt a folyamatosan száradó pályán, megtámadni azonban nem tudta, vagy nem akarta a riválist. Verstappen a 17. kör elején elrontotta a második kanyart, melyet levágott, így a leggyorsabb kört sorra megfutó Norris közel került hozzá. A McLaren brit versenyzője a 20. kör végén megelőzte holland ellenfelét, és üldözőbe vette Russellt, aki mellett azonnal el is tudott száguldani. Russell a vezető pozíció elvesztésekor elrontotta a féktávot, lecsúszott az ideális ívről, amikor pedig visszatért a pályára, a mögötte lendületből érkező Verstappen is lehagyta.

A 24. körben Logan Sargeant (Williams) a falnak csapta a versenyautóját, így a pályára hajtott a biztonsági autó. A mezőny nagy része ekkor a boxba hajtott kerékcserére, ebből pedig Norris rosszul jött ki, ő ugyanis egy körrel később kapta meg a friss abroncsokat, mint a közvetlen riválisok, és csak a harmadik helyre, Verstappen és Russell mögé tudott visszaállni.

A mezőny öt kör után folytathatta szabadon a versenyzést, Verstappen pedig az élen maradt, mögötte sorrendben Russell és Norris száguldott. Az eső újfent eleredt, de néhány kör után elállt, így az ideális ív megint száradni kezdett.

A 45. körben Verstappen és Russell egyszerre állt ki kerékcserére száraz aszfaltra alkalmas gumikért, Norris viszont a pályán maradt és átvette a vezetést. A McLaren brit versenyzője a 47. körben járt a boxban, megkapta a megfelelő abroncsokat és egy hajszállal Verstappen mögött tért vissza a pályára. Húsz körrel a leintés előtt azonban megint Russell volt a második, a brit pilóta ugyanis kihasználta honfitársa, Norris hibáját és megelőzte őt. Két körrel később Russell rontott, így Norris visszavette a második pozíciót.

A hajrá kezdetén újabb biztonsági autós szakasz következett, Carlos Sainz Jr. (Ferrari) ütötte ki Alexander Albont, a thaiföldi pilóta Williamsét pedig menteni kellett a pálya széléről. A két Mercedes, Russell és Lewis Hamilton kerékcserére a boxba hajtott, így a harmadik helyet Oscar Piastri (McLaren) „örökölte meg”. A száguldás 12 körrel a zárás előtt folytatódhatott, Verstappent nem tudták megszorongatni az üldözők, nagy csata a harmadik helyért zajlott Russell, Piastri és Hamilton között, a küzdelemből pedig Russell jött ki végül jól.

Montréalba a versenyhétvége három napja alatt 350 ezer néző látogatott ki.

A világbajnoki idény két hét múlva, a Spanyol Nagydíjjal folytatódik.

Végeredmény:

  1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:45:47.927 óra
  2. Lando Norris (brit, McLaren) 3.879 másodperc hátrány
  3. George Russell (brit, Mercedes) 4.317 mp h.
  4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 4.915 mp h.
  5. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 10.199 mp h.
  6. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 17.510 mp h.
  7. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 23.625 mp h.
  8. Daniel Ricciardo (ausztrál, RB) 28.672 mp h.
  9. Pierre Gasly (francia, Alpine) 30.021 mp h.
  10. Esteban Ocon (francia, Alpine) 30.313 mp h.

leggyorsabb kör: 1:14.856 perc (Hamilton, 70. kör)

A vb-pontversenyek állása 9 futam után (még 15 van hátra):

versenyzők:

  1. Verstappen 194 pont
  2. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 138
  3. Norris 131
  4. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 108
  5. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 107
  6. Piastri 81
  7. Russell 69
  8. Hamilton 55
  9. Alonso 41
  10. Cunoda Juki (japán, RB) 19
  11. Stroll 17
  12. Ricciardo 9
  13. Oliver Bearman (brit, Ferrari) 6
  14. Nico Hülkenberg (német, Haas) 6
  15. Gasly 3
  16. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 2
  17. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1
  18. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1

csapatok:

  1. Red Bull 301 pont
  2. Ferrari 252
  3. McLaren 212
  4. Mercedes 124
  5. Aston Martin 58
  6. RB 28
  7. Haas 7
  8. Alpine 5
  9. Williams 2