Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Jól halad a Hungaroring felújítása, célegyenesbe fordult az újabb ütem

Infostart
2024. május 14. 21:27
Párhuzamosan folyik az építés és a bontás a felújítás alatt álló versenypályán, ugyanis a július 19-én kezdődő Magyar Nagydíj előtt hatvan nappal át kell adni a területet az előkészületekhez.

A terveknek megfelelően elkészülnek határidőre a Hungaroring felújításának második ütemének első szakaszával a kivitelezést végző Market Zrt. és Bayer Construct szakemberei - írja a Magyar Építők.

Az előbbi cég Facebook-oldalán jelentette be, hogy befejezték a rendezvénytér támfalrendszerének szerkezetépítését és szigetelését, a közművek kiépítését, elkészült a depó kiszélesítése is. Az építőanyagok elszállításával és a daruk bontásával el is kezdődött a terület átadása a verseny előkészítését végző sportszakmai stábnak.

A főlelátó mögött rendezvénytér és ehhez támfalrendszer épül - írja a lap.

A projektelemek kivitelezésének eddigi munkálatai során, körülbelül 30-50 ezer köbméternyi föld megmozgatását kellett elvégezni.

Az itt kitermelt földet az új, kiszélesített depóépület alapozásánál használták fel. Az idei futamon a csapatok buszai és kamionjai már az új szerkezetkész és funkcionálisan működő depóépületet használják majd. Az épület cölöpalapozásán folyamatosan dolgoztak a kivitelezők, hogy májusra ütemterv szerint elkészüljenek a munkálatokkal. Négy darut már le is bontottak.

Mint írják, a föld alatt is fokozott tempóban haladt a munka, a projekt ezen szakaszában két alagút is megépült. Az egyik 2025-től a közönségforgalmat szolgálja ki, a másik technikai alagút a paddock és a főlelátó között biztosít átjárást a VIP vendégeknek és a szolgálati személyzetnek. A földalatti átjárók megépítéséhez a célegyenesben két szakaszon szükség volt a versenypálya aszfaltburkolatának átvágására is. Pillanatnyilag az útfelület ezt követő helyreállítása és tisztítása zajlik, hamarosan a helyükre kerülnek a szegélykövek, és véget ér az elektromos- és öntöző hálózat kiépítése.

Ezután már csak olyan munkálatok vannak hátra, amelyeknek a célja, hogy ne látszódjon, hogy építkezés folyt a versenypályán.