Nyitókép: MTI/Purger Tamás

Lékai Máté: erre a meccsre örökké emlékezni fogunk

Infostart
2024. március 18. 06:27
A csapatszellemet és a szurkolótábort emelték ki a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai az olimpiai kijutás után. Bartucz László szerint beérett az éveken át végzett plusz munka, Imre Bence pedig öltözői kulisszatitkot árult el.

Chema Rodriguez szövetségi kapitány szerint a magyar válogatott megérdemelte az olimpiai kijutást.

„Nagyon boldogok vagyunk, hogy 12 év után ott lesz az olimpián a magyar férfiválogatott. Ez az ország, ez a csapat már nagyon megérdemelte ezt a sikert. A portugálok remekül játszottak, de az utolsó pillanatig küzdöttünk és mindent megtettünk a győzelemért” – mondta a spanyol szakvezető a 30-27-es siker után, amely párizsi kvótát ért. Tatabányán a győzelmet óriási fordulatok után érte el a csapat: jó kezdés után négy góllal is vezetett, de a szünet előtt kiegyenlített az ellenfél, majd a második félidőben már a portugálok vezettek hárommal. A hajrá a magyaroké volt, jó védekezéssel és kapusteljesítménnyel, valamint a remekló Imre Bence vezérletével sikerült győzni.

A szövetségi kapitány felidézte, a meccs előtt arról beszélt a játékosoknak, nem az számít igazán, hány gólt szereznek és mi lesz a végeredmény, hanem az, hogy családként érkeznek a csarnokba és családként is távozzanak onnan.

Ezt az összetartozást és csapatszellemet emelték ki többen is az Infostart által megkérdezett kézilabdázók közül.

„Az egymásba vetett hit, az, hogy családként működik ez a csapat és mögöttünk álló szurkolótábor belehajszolt minket a győzelembe” – foglalta össze a siker elemeit Bartucz László, aki 12 védéssel, köztük hatalmas bravúrokkal segítette a csapatot. Hozzátette:

pályafutása legfontosabb meccse és legfontosabb védései voltak ezek.

„Fantasztikus érzés, amikor ennyien skandálják a nevemet, ezért éri meg csinálni, mégha itt Tatabányán ezt már valamennyire meg is szokhattam” – mondta a 33 éves kapus.

Bartucz László nyolc év szünet után került vissza a válogatottba a januári Eb-re, ahol már felhívta magára a figyelmet nagy védéseivel, most pedig mindhárom meccsen kiemelkedő teljesítményt nyújtott a kapuban. „Pár éve nem gondoltam volna, hogy olimpiai kijutást ünnepelhetek, inkább azt mondom, bíztam abban, hogy az a plusz munka, amit naponta elvégzek, be fog érni előbb-utóbb. Az ember dolgozik, kimegy 10 kilométert futni, amíg mások alszanak, és akkor mindenki hülyének nézi. Most meg kijutok az olimpiára, akkor mondhatjuk, hogy megérte.”

A kapus bízik abban, hogy ennél több is van a keretben és jó eredményt tudnak elérni Párizsban is.

Pályafutása második olimpiájára készülhet Lékai Máté. Az irányító, aki két gólt szerzett a sorsdöntő meccsen, azt mondta, a csapatnak olyan tartása és olyan szurkolói vannak, mint senki másnak.

„Fantasztikus meccset játszottunk, aki itt volt, játékosként vagy szurkolóként, az örökké emlékezni fog rá. A végére a védekezésünk összeállt, Laci védett a kapuban, Imre Bence belőtte a helyzeteket. Most mondhatnám, hogy így akartuk. Persze mindig így akarjuk, csak nem mindig jön össze, de minden jó, ha vége jó.”

Arra a kérdésre, hogy mi változott vele 12 év alatt, London és Párizs között, viccesen először azt mondta, hogy megöregedett, majd hozzátette, nagy boldogság, hogy most ezeket a sikereket a családjával élhette át.

A mezőny legjobbjának megválasztott Imre Bence mind a kilenc lövését gólra váltotta.

„Csapatként fantasztikusak voltunk, az a küzdés, amit eddig is láthatott a közönség, az eredménnyel is párosult az utolsó tíz percben.

A helyzeteknél nem is gondolkodtam, fel sem fogja ilyenkor az ember, hogy mi a tét. Mentünk, csináltuk. Megfontolt támadójátékot nyújtottunk a végén, okosan játszottunk, Lékai Máté minden rutinját beletette és okosan irányított. A védekezés összeállt, a végén a kiállítást is elbírtuk. Iszonyatosan akartuk a győzelmet, nagyot harcoltunk” – összegezte a találkozót a 21 éves jobbszélső.

Édesapja az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok párbajtőrvívó Imre Géza, édesanyja pedig az Európa-bajnok, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó Kökény Beatrix. Felidézte, azt mondta apjának, reméli, 28 év alatt csak egy olimpia marad ki családi szinten – Atlantától Párizsig, 1996 és 2024 között egyedül Tokióban nem volt vagy lesz ott a család valamelyik tagja. Ráadásul nagyjából ugyanannyi idős lesz Párizsban, mint apja volt 1996-ban, első olimpiáján. Persze mindig hozzátette szerényen, hogy még be is kell kerülni az ötkarikás keretbe.

A szélső egy kulisszatitkot is elárult: a norvégok elleni vereség után Chema Rodriguez üvöltve mondta az öltözőben, hogy iszonyatosan büszke. „Ilyet még nem is hallottam, ez szenzációs érzés volt.”

Imre Bencével néhány hónap alatt nagyot fordult a világ: a januári Eb-n robbant be, a válogatott egyik legjobbja volt, ráadásul játékára felfigyelt a THW Kiel is, így nyáron a német sztárcsapathoz szerződik az FTC-től.

„Ez egy utazás, felszálltam a vonatra, igyekszem megélni a pillanatokat.

Fantasztikus, ami velem és az egész csapattal történik, hiszen az Eb is történelmi siker volt.”


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lékai Máté: erre a meccsre örökké emlékezni fogunk
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást