Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Marozsán Fábián nem kertelt: ma este ismét megverné Carlos Alcarazt

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2024. március 12. 13:00
Marozsán Fábián a nyolcaddöntőben a címvédő és volt világelső spanyol ellen mérkőzik az Indian Wells-i keménypályás tenisztornán. A világranglistán 58. magyar játékos azt mondta, reméli, hogy ellenfele fejében megfordul, hogy tavaly kikapott tőle a római salakpályás versenyen és és ebből előnyt tud kovácsolni.

Tisztában van az erőviszonyokkal Marozsán Fábián, ennek ellenére újabb meglepetésre készül a korábbi világranglista-vezető spanyol Alcaraz ellen. Az Indian Wells-i keménypályás tenisztorna nyolcaddöntője előtt a magyar játékos már átbeszélte edzőjével, Balázs Györggyel a legfontosabb taktikai elemeket.

„Lehet, hogy ott lesz a fejében az, hogy tavaly kikapott, és egy kicsit tartani fog a mérkőzés elején tőlem. Ezt szeretném valahogy az előnyömre fordítani. Remélem, hogy tudom tartani majd a lépést vele már a mérkőzés elején is, mindenféleképpen szeretnék én is nyomást helyezni rá és kihasználni a lehetőségeimet” − mondta Marozsán Fábián az InfoRádióban.

Arról is beszélt, hogy nagyon jó mérkőzést szeretne játszani, és ha minden jól sikerüln, akár benne lehet megint egy győzelem, de azért tisztában van a reálitással, tujda, hogy ki lesz az ellenfele.

"Bízom abban, hogy jó játékkal meg tudom nehezíteni a dolgát, ami akár elég lehet arra is, hogy megverjem őt"

– tette hozzá.

A tavalyi római salakpályás versenyen két szettben győzte le Marozsán a 16 közé jutásért rendezett mérkőzésen Alcarazt. Az akkor még ismeretlennek számító magyar teniszező ma már az 58. helyen áll a világranglistán.

„Biztos vagyok abban, hogy fog belőlem készülni, és az edzőjével valamilyen taktikát ki fognak dolgozni, amit majd szeretne rám erőltetni. Kemény pályán gyors labdával játszunk, ha esetleg hamarabb tudok gyorsítani, akkor talán lehet esélyem, de nem szabad elfelejteni, hogy nagyon jól mozog, kiválóan védekezik, és ha van egy kis előnye, akkor kíméletlenül bedarálja az ellenfeleit” − mondta spanyol ellenfeléről a magyar éljátékos.

Marozsán Fábián a szerváiban bízik, és abban, hogy tudja irányítani a labdamenetek közben a játék sebességét. A mérkőzés magyar idő szerint 21 órakor kezdődik.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Marozsán Fábián nem kertelt: ma este ismét megverné Carlos Alcarazt
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást