Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Meglepetésből ötödik hely a vb-n – mit futhat az olimpián Molnár Attila?

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2024. március 9. 10:45
Molnár Attila ötödik helyen végzett 400 méteren a glasgow-i fedett pályás atlétikai vb-n. Karlik Pál tanítványa az elődöntőben új országos csúcsot is futott 46,08 másodperccel. A mindössze 22 éves atléta az InfoRádióban azt mondta, előzetesen az elődöntőbe jutás volt a célja, így messze túlszárnyalta az elvárásokat.

Molnár Attila ötödik helyen zárt férfi 400 méteren a glasgow-i fedett pályás atlétikai világbajnokságon. A 22 éves magyar versenyző futamgyőzelemmel jutott elődöntőbe, amelyben 46,08 mp-re faragta korábbi (46.22) országos rekordját és harmadik helyen kvalifikálta magát a döntőbe, ahol 46,11 mp-cel az ötödik helyen ért célba.

A világbajnokság előtt nem az ötödik hely és nem ennél jobb helyezés járt mester és tanítványa fejében, Molnár Attila azt mondta az InfoRádióban, hogy az elődöntő volt a reális célja.

"Ez nagyon pozitív eredmény így utólag, nyilvánvalóan akkor még nem tudtuk ezt úgy értékelni, hogy mit tettünk, akkor arra fókuszáltunk, hogy a döntőben is minél jobb helyezést érjünk el. Akkor csak a szakma volt, de most az emberi oldalról is meg tudtuk közelíteni már" – mondta az ötödik helyét értékelve a 22 éves sportoló. A királyi többes az edzővel, Karlik Pállal alkotott duójára vonatkozik.

Úgy gondolja, már a döntőbe jutás önmagában nagyon erős eredménynek mondható fedett pályán, azt pedig extrának tartja, hogy ez országos csúccsal sikerült. Annak külön örül, hogy a legjobbját éppen a legjobb időpontban tudta hozni.

Most már cél a 46 másodperces álomhatár átlépése, de ez "jövőre meglesz". "A táv első felében még mindig akadnak elveszett tizedmásodpercek, azokat kell behozni, és akkor ki lehet maradni ezekből a bevágásnál adódó a bunyókból" – keresgélte a fejlődési lehetőséget.

Hogy mire lehet jó ez a mostani eredmény a párizsi olimpia tükrében, arról azt mondta, pár hónap kemény munka jön, és ha nem lesz kihagyás vagy sérülés, akkor egy továbbjutás a minimális elvárás magával szemben, viszont az ottani döntőhöz nagyon nagy bravúr kell majd.

"Az elődöntő a célom, minden más extra"

– foglalta össze. Persze 22 évesen még óriásit tud fejlődni egy atléta, ezzel ő is egyetért. "Még nem tudom, hogy mekkora a potenciál bennem. Én igyekszem úgy edzeni minden nap, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki magamból" – jelentette ki.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Atlétika - Molnár Attila fedett pályás vb-5. 400 méteren
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást