Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Faragó Tamás: végre látni az elszántságot a női válogatotton, a férfiak még ennél is jobbak lesznek

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2024. február 8. 19:30
A magyar női vízilabda-válogatott készülhet a hétfői – várhatóan hollandok elleni – vb-negyeddöntőre, míg a férfiak pénteken Kazahsztán ellen zárják a csoportkört. A Nemzet Sportolója azt mondta az InfoRádióban, hogy a női csapatnak az ausztrálok ellen nyújtott teljesítményt kell hoznia a továbbiakban is, Varga Zsolt együttesének pedig magasabb sebességfokozatra kell kapcsolnia a torna második hetére.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, a magyar női vízilabda-válogatott utolsó vb-csoportmérkőzésén 13–9-re legyőzte Ausztráliát, így százszázalékos mérleggel jutott tovább a legjobb nyolc közé a dohai tornán. Mihók Attila és Cseh Sándor csapata minden bizonnyal a vb- és Eb-címvédő Hollandiával találkozik a hétfői negyeddöntőben.

Faragó Tamás szerint főként a „rendkívül odaadó védekezésnek” volt köszönhető az ausztrálok elleni győzelem. Hozzátette: a magyar csapat végig felszabadultan és kreatívan játszott, ami biztató jel a további mérkőzésekre. Úgy véli,

a csütörtöki siker önbizalom növelő lehet, ami nagyon fontos, hiszen az olimpiai kvótákról döntő összecsapások csak most jönnek a vb-n.

A Nemzet Sportolója elmondta: könnyű meccs innentől kezdve nem lesz, de ezzel mindenki tisztában volt eddig is. Ezzel arra utalt, hogy ha a magyar válogatott kikapott volna Ausztráliától, akkor valószínűleg az olimpiai bajnok Egyesült Államokkal játszott volna a negyeddöntőben, de így is nehéz feladat vár majd a mienkre hétfőn – várhatóan Hollandia ellen.

Keszthelyi Rita öt találatig jutott az Ausztrália elleni találkozón, de nem csak ő remekelt, hiszen Szilágyi Dorottya háromszor volt eredményes az első félidőben. Faragó Tamás jelezte: erre szükség is volt, ugyanis szerinte a mai modern játékban nem lehet úgy sikeres egy csapat, ha nincs legalább két-három klasszisteljesítmény egy-egy mérkőzésen. Úgy véli, a mostani összecsapáson ennél többen is nagyon jól teljesítettek, és az lenne az ideális, ha a húzónevek a továbbiakban is tartanák ezt a kiváló formát.

A jó kapusteljesítmény még hiányzik

A magyar válogatott kapusa, Magyari Alda viszont az ausztrálok elleni találkozó első részében „nem sokszor találkozott a labdával”, de ebben a periódusban szerencsére a védőjátékosaink kevésszer engedték kapura lőni az ellenfél játékosait. „Főleg az elején nagyon jók voltak a blokkok. Magyari Alda többször bebizonyította már, hogy kiváló kapus, de most nincs jó formában.

Ezen azonban lehet változtatni. Fontos lenne például, hogy amikor lőnek, ne hunyja be a szemét”

– magyarázta a magyar női vízilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya.

Faragó Tamás szerint jó volt látni, hogy a mieink nem hagytak sok esélyt az ausztráloknak, akik ráadásul ugyanabban a helyzetben voltak, mint a magyar válogatott. Természetesen ők is tudták, hogy vagy az Egyesült Államok, vagy Hollandia lesz a következő ellenfelük. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok többet várt Ausztráliától, szerinte ezúttal „nagyon unalmas és fantáziátlan játékot nyújtottak, valójában semmit sem akartak a mai mérkőzésen”. Felhívta a figyelmet, hogy az ausztrál pólósok általában kiemelkedőek az egy az egy elleni játékban, a harcosságban és a megúszásokban, most azonban „ebből semmit sem lehetett látni”. Hozzátette: nagyon lassan építkeztek, csak komótosan értek fel a magyar kapu elé, majd rendre megpróbálták bedobni a labdát centerbe – kevés sikerrel. „Ennél azért ők többet tudnak” – jegyezte meg a Nemzet Sportolója.

A dohai vb csoportmeccsei után az elég jól látszik, hogy a magyar válogatott összeszedettebben játszik a januári Eb-n nyújtott teljesítményhez képest. Az eindhoveni kontinenstornán részt vevők közül Szabó Nikolett és Tiba Panna helyére Máté Zsuzsanna, valamint Horváth Brigitta került be a keretbe, de Faragó Tamás szerint nem elsősorban ezeknek a változtatásoknak tulajdonítható a jobb szereplés, inkább arról van szó, hogy „leesett a tantusz mindenkinek”. A játékosok sokkal elszántabbak és jobban akarják a sikert. Úgy véli,

kulcskérdés volt a védekezés rendbetétele.

Megdicsérte Máté Zsuzsannát és Horváth Brigittát, akik szerinte eddig jól megoldották a rájuk bízott taktikai feladatokat, ők „szedték össze a kiállítások többségét”. Arra mindenképpen lehet alapozni, hogy Ausztrália ellen „jól működtek a blokkok”, és nem tudott gólt szerezni centerből az ellenfél.

Vámos Márton Kásás Tamás nyomdokaiba lépett

A férfi válogatott a románok elleni hétgólos győzelemmel kezdte vb-szereplését, majd ötméteresekkel nyert az olaszok ellen. A címvédő pénteken a kazahok ellen zárja a csoportkört.

Drámai, látványos, izgalmas, krimi – így jellemezte az olaszok elleni találkozó történéseit Faragó Tamás, aki szerint mindkét csapat nagyon tudatosan játszott, és hemzsegtek a jó egyéni teljesítmények. Ugyanakkor meglepve látta, hogy

a meccs egyes periódusaiban „gyermeteg hibákat is elkövettek” világklasszis játékosok, ezek a kihagyások pedig „döntően befolyásolták” a mérkőzés alakulását.

Nyilván nem Vámos Mártonra célzott az olimpiai bajnok, hiszen az Olympiakosz vízilabdázója végig vezéregyéniség volt, igaz, ezúttal főleg a védekezésben. Faragó Tamás kiemelte, hogy olyan megoldásokat is láthattunk tőle, amelyek korábban nem igazán voltak jellemzők a játékára. Azt szoktuk meg tőle, hogy kiválóan lő, most viszont rengeteg labdaszerzéssel vétette magát észre, belement nagyon kemény párharcokba, illetve a lábtempóját is méltatta Faragó Tamás. Mint fogalmazott, Kásás Tamásra emlékeztette az olaszok ellen nyújtott teljesítménye.

Vogel Soma ezúttal is remekelt a büntetőpárbaj során, szinte megbabonázta az ellenfél lövőit. A hirtelen halál harmadik párjában Gonzalo Echenique lövését is hárította, ami után Zalánki Gergő sikeres kísérletével le tudta zárni a meccset. A Nemzet Sportolója szerint a legtöbb ötméteresnél „nem a lövés volt rossz, hanem a gondolat, Vogel Soma pedig több olasz játékosnál is okosabb volt”. Hozzátette: a vízilabdában könnyebb kihagyni egy büntetőt, mint például a labdarúgásban, de bármelyik labdás sportágban előfordul az ilyesmi.

Lesz ez még jobb is

Varga Zsolt szövetségi kapitány a csoportrangadó után elismerte, hogy sok hibával játszottak, és azt is megemlítette, hogy nagyjából hetvenszázalékos teljesítményt nyújtottak eddig, mert még nem tudták teljesen felvenni a torna ritmusát. Faragó Tamás szerint a szakvezető reálisan értékelte a mérkőzést, érződött a szavaiból, hogy a „következő hétre szeretné időzíteni a csúcsformát”. Az olimpiai bajnok is úgy látja, hogy sebességben még javulni kell, de nem tart attól, hogy ezzel bármi baj lenne a torna legfontosabb szakaszában.

„Egyre jobban fog játszani a válogatott, Varga Dénes személye pedig nagy lökést adhat a csapatnak, az eredményességnek”

– vélekedett.

Faragó Tamás elmondta: nem lehet más a végső cél, mint a világbajnokság megnyerése, mert „a magyar vízilabdaélet ezt megköveteli”.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hibátlan mérleggel vb-csoportgyőztes a női pólóválogatott
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Faragó Tamás: még ennél is jobb teljesítményre képes a férfi vízilabda-válogatott
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást