Nyitókép: Clive Brunskill/Getty Images

Szoboszlai először tett ilyet a Premier League-ben – ünnepelték érte

Infostart
2024. január 31. 23:13
Szoboszlai Dominik megszerezte idénybeli harmadik bajnoki gólját, liverpooli karrierje során először fejjel talált a hálóba. A Liverpool simán elintézte a Chelsea-t (4-1), s listavezetőként várhatja a hétvégi, Arsenal elleni bajnokit.

Conor Bradley és Diogo Jota voltak az első félidő főszereplői. A Trent Alexander-Arnold helyén kezdő fiatal hátvéd szerzett egy gólt és adott egy gólpasszt, a portugál megnyitotta a gólok sorát, majd kiharcolt egy büntetőt, amelyet azonban Darwin Núnez a bal kapufára lőtt.

A második félidőben is tartotta a Liverpool a tempót, s a játékrész közepén – Conor Bradley beadása után – Szoboszlai Dominik nyolc méterről fejelt a kapuba, 3-0. Jürgen Klopp úgy gondolta, eldőlt a mérkőzés, gyorsan négyet is cserélt, Szoboszlai is pihenőt kapott.

A Chelsea Christoph Nkunku góljával szépített, néhány percen keresztül izgalmassá tette a mérkőzést, de aztán Darwin Nunez beadása után Luis Diaz 4-1-re alakította az állást. (Nunez rekordot állított fel, 2003 óta tartják számon, azóta még senki sem ért el egy Premier League-mérkőzésen négy kapufát.)

A riválisok közül a Manchester City könnyedén, 3-1-re megverte a Burnley-t, míg a Tottenham Hotspur 3-2-re nyert a Brentford ellen. A Liverpool előnye öt pont az egy mérkőzéssel kevesebbet játszott Manchester Cityvel szemben, s öt az Arsenallal szemben is.