Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Eb-bronzok után: karácsonykor sem áll le az úszással Késely Ajna

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2023. december 17. 18:28
800 és 1500 méter gyorson is bronzérmet nyert a múlt héten a romániai rövidpályás úszó Európa-bajnokságon Késely Ajna. Kovács Ottó tanítványa az InfoRádióban azt mondta, mivel "munkából" érkeztek, nem gondolta, hogy ilyen jó eredményeket ér el.

A felkészülés kellős közepét félbehagyva utazott a romániai évzáró rövidpályás úszó-Eb-re Késely Ajna, így szerzett 800 és 1500 méteres gyorsúszásban is bronzérmet. Az úszónő az InfoRádióban elárulta, a versenyre nem volt felkészülési terv vagy rápihenés, igazán nagyon fontos sem volt, de önbizalmat adott. "Az eredmények mindenesetre igazolják, hogy egész jó úton haladunk edzőmmel, Kovács Ottóval" – tette hozzá.

Belső megérzés azért volt benne, hogy "nem lesz annyira rossz", és kevéssel korábbin a magyar bajnokságon is volt benne egy olyan várakozás, hogy akár az országos csúcsot is dönthet – ez be is következett az Eb-n 1500 méteren.

Hogy ebből mi menthető át az 50 méteres medencébe az olimpiával befejeződő következő fél évre, arról azt mondta, a felkészülést tekintve csak a fordulókat és a kidelfinezés mennyiségét illetően van különbség, de a lábmunkában sokat fejleszt egy ilyen hátrahagyott félév.

Kovács Ottóval egyébként már egy éve dolgozik együtt, megújulást érez, gyorsan egymásra hangolódtak. Az év fő tanulságairól

összefoglalót tervez írni, de a karácsony időszakában folytatja az edzést "ezerrel", nem lesz leállás.

"A munkával, az elhatározottsággal, a hátrahagyott mélységgel kapcsolatban az a tanulság, hogy bíznom kell magamban, még ha egy nehezebb időszak is jön, töretlen hit kell" – mondat Késely Ajna.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Eb-bronz után Késely Ajna
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást