Nyitókép: Zala György gyűjteményéből/

Olimpiai érmes kenus tartja karban Milák Kristófot

Infostart
2023. november 26. 11:44
A kenusként olimpiai bronzérmes és világbajnoki győztes Zala György nem titkolja, sőt kifejezetten büszke arra, hogy a medencés munkától immár hónapok óta távolmaradó Milák Kristófot erőnléti edzőként ő tarthatja karban.

Óriási csalódás volt a kenus Zala György számára, hogy nem vehetett részt az athéni olimpián, ezért is döntött úgy, hogy más vizekre lapátolva gondoskodik a maga és a családja megélhetéséről.

Egyes hajóban a barcelonai és az atlantai nyári játékok bronzérmeseként, négyesek tagjaként világbajnoki aranyérmesként tett pontot sikeres pályafutására, a versenyzéssel felhagyva pedig úgy döntött, hogy a sport vonzáskörében maradva erőnléti edzőként méretteti meg magát. Jól választott, de sokat is tett azért, hogy 2014 óta a Magyar Nemzet kiemelt erőnléti edzője, amelyre elsősorban azzal szolgált rá, hogy négy és fél évig Kemény Dénes szakmai stábjának tagjaként szolgálhatott, aminél jobb referenciája aligha lehetne.

Zsebében az irodája

A minőségre és a pontosságra sokat adó, a feladatok mennyiségétől pedig inkább felpörgő, mint meghátráló Zala Györgyöt ma is erős szálak fűzik a vízilabdához, de örökmozgó és ambíciókkal felfűtött emberként más sportágakban is folyamatosan keresi a bizonyítás lehetőségét.

„Azokban az időkben, amikor még válogatott versenyző voltam, a teljesítménysportokban az edzőkre hárult a speciális erő és az állóképesség fejlesztésének feladata is, nem úgy, mint most, amikor egyre több helyen erre kiképzett szakemberek segítik a munkájukat. Jómagam az edzői diploma megszerzése után a személyi edzők mesterségét is kitanultam, mégsem cövekeltem le egy felkapott fitneszteremben, mert ott olyan tehetős kuncsaftokkal is foglalkoznom kellett volna, akik kisajátítanak, képtelenek tolerálni, hogy az élsportolókkal két-, olykor háromhetes edzőtáborokba vonulok el. Nekem a sport az éltető közegem, ez az én világom, ahol minden a teljesítményről, a kitűzött célokról, és a sikerhez vezető útról szól” – fogalmazta meg a hitvallását az SzPress Hírszolgálatnak nyilatkozó Zala György.

„Nem használok asztali vagy hordozható számítógépet, beérem az okostelefonommal, abban van minden adatom és tudományom. Közel kétezer edzéstervet őriz a mobilom, szomorú lennék, ha elveszíteném, de nem esnék kétségbe, mert minden fontos dokumentumot az internetes felhőben is elmentettem. Reggel, amikor az utamra, vagy inkább a sportágakat váltogató körutamra indulok, zsebre vágom az „irodámat”, nekem így kényelmes és nem is gondolok más megoldásra” – tette hozzá.

Családtagnak érzi magát az úszók között

Nyitott az új kihívásokra, ha segítséget kérnek tőle, igyekszik senkit sem visszautasítani. Korábbi és mostani „paciensei” között ugyanúgy megtalálhatóak a vízilabdázók, a kajakozók és a kenusok, az atléták, a vívók. a labdarúgók és a kézilabdázók, ahogy az öttusa és az úszás válogatott versenyzői is. Utóbbiak társaságában családtagnak érzi magát, sokkal többnek, mint a szakmai stáb kívülről jött tagjának.

„Sok időt töltök a Duna Arénában, és tartok szárazföldi edzéseket Virth Balázs és Kovácshegyi Ferenc tanítványainak, Kapás Boginak, Telegdy Ádámnak, Márton Ricsinek, Zombori Gábornak, Verrasztó Dávidnak, nem utolsó sorban pedig Milák Kristófnak. Egy kívülállónak elképzelése sincs arról, hogy mennyire erősek és szívósak, hogyan és hányszor tudnak húzódzkodni, hány hasizomerősítő felülést képesek egyhuzamban megcsinálni. Minden, ami újítás vagy egyedi igényként kerül az edzéstervbe, azt először magam próbálom ki, és csak ezután építem be a parti munka elemei közé. Semmi sincs kőbe vésve, az edzőkkel folyamatosan konzultálva változtatok a nehézségi fokon vagy az ismétlésszámon, ha jelzik, hogy a versenyzőik a medencében kimerítően nehéz feladatokat kaptak” – nyilatkozta.

Zala György nem tagadja, sőt kifejezetten büszke arra, hogy

a medencében most már hónapok óta nem mutatkozó Milák Kristófnak is ő tart szárazföldi edzéseket, jól haladnak, de ez nyilvánvalóan csak az olimpiai-, világ-és Európa-bajnokra váró feladatoknak az egyik része.

„Én egy szerethető, vagy ha úgy tetszik, szeretetre vágyó szupersportolót látok benne, aki viszont zárkózott, kevés ember előtt nyílik meg. Örülök annak, hogy a bizalmát kimutatva a szárazföldi edzéseinek tervezését és levezetését rám bízta, de mostantól máshogy nézne rám, ha ennél többet mondanék és jósolgatásba bocsátkoznék. A kivételes tehetségét soha nem lehetett megkérdőjelezni, ahogy az edzőinek tudását sem, de itt kell elvágnom a beszélgetés fonalát, ennél egy szóval se többet” –mondta befejezésül Zala György.