Nyitókép: NiseriN/Getty Images

Már az NB II-ben is a kiesés ellen harcolhat a Honvéd

Infostart / MTI
2023. november 6. 22:11
Vasas FC 3-0-ra legyőzte a szintén az élvonalból kiesett Budapest Honvéd együttesét a labdarúgó NB II 14. fordulójának hétfői mérkőzésén.

A hazai pályán játszó angyalföldiek a második félidő elején kerültek először komoly helyzetbe, Jozef Urblik csaknem 20 méterről bombázott kapura, ezt a vendégek hálóőre még védte, de éppen Novothny Soma elé ütötte a labdát, aki már nem hibázott.

A Vasas 23 perccel később, majd a hosszabbításban is bevette a kispestiek kapuját, ezzel otthon tartotta a három pontot, és megelőzve a Kozármislenyt, feljött a tabella harmadik helyére, míg a Honvéd mindössze két pontra áll a kieső zónától.