Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

Márton Richárd 24 évesen lett magyar bajnok

Infostart
2023. november 2. 22:14
Tizenöt hónappal azután sikerült aranyat nyernie ob-n, hogy Európa-bajnoki aranyat és ezüstöt szerzett Rómában. Nagyot ment Sárkány Zalán, akinek ezúttal sikerült leheletnyivel megelőznie Betlehem Dávidot 400 gyorson, a hölgyeknél Pádár Nikolett nyert, megdöntve Kapás Boglárka 2010 óta érintetlen ifjúsági rekordját.

Márton Richárd nem igazán hagyja zavartatni magát a Virth-csapat máskor zavartalan alkotói légkörét az elmúlt hetekben némiképp mérgező Milák-saga által – kezdte összefoglalóját a Magyar Úszó Szövetség. Ha már „megörökölte” a négyes pályát 200 pillangón, esélyeshez méltón be is húzta az aranyérmet – 24 évesen először léphetett a dobogó legmagasabb fokára egy országos bajnokságon, vagy ahogy mondta a szokásos, letörölhetetlen vigyorral az arcán: „Előbb voltam Európa-bajnok, mint felnőtt magyar bajnok.”

A Virth-együttes „pillangókirálynője”, Kapás Boglárka nem kísérelhette meg a női aranyérem megszerzését, miután belázasodott – Sebestyén Dalma így némiképp magányosan érkezett elsőként a célba, utóbb mondta is, sajnálja, hogy kényszerű okokból elmaradt a csata.

Száz háton a pécsiek óriása, Jászó Ádám szenzációs ütközetben győzött a BVSC duójával szemben – a három érmes 18 századon belül zúdult el a falhoz, Jászó nyúlt be jobban, Németh Nándor pedig némi meglepetésre leheletnyivel előbb érkezett, mint Kovács Benedek. Avagy Nándi az 50 után itt is jelezte: komolyan gondolta a „belekontárkodást” – aztán perceken belül 50 gyorson is rajtkőre állt, és itt is ezüstérmes lett. Szabó Szebasztián favorithoz méltó módon, biztosan győzött.

Négyszázon ismét Betlehem Dávid és Sárkány Zalán párviadala zajlott – az 1500 bajnoka megint kőkeményen pörgött az utolsó hosszon, újdonsült edzőtársa azonban ezúttal kárpótolta magát a szerdai, hajszállal elvesztett elsőségért, és 13 századdal nyert. Igaz, az országos rekord ezúttal nem forgott veszélyben: Bernek Péter 3:34-e anno rövidpályás világbajnoki aranyat ért, annak megdöntéséhez azért még kell egy komolyabb sebességfokozat. (Az ismét bronzérmes Rasovszky Kristóf egyébként kedélyesen közölte, puhányak a fiatalok, mert ellentétben vele, aki negyedik lett száz háton, ők csak erre a számra koncentráltak...)

A hölgyeknél a házigazdák nagy esélyese, Senánszky Petra folytatta „országlását” 50 gyorson. Igaz, Ugrai Panna komolyan szorongatta, ami azért tűnt bravúrosnak, mert a vásárhelyi percekkel korábban húzta be a száz ház aranyérmét; végül 0.08-cal a debreceni villámsellő mögött ért célba.

Négyszáz gyorson a fiúkéhoz hasonló, nagyszerű párosverseny zajlott Pádár Nikolett és Késely Ajna között, 350-nél még szinte együtt fordultak, a szegediek junior Európa-bajnoka azonban szédületes utolsó ötvenet ment, így végül másodperces előnnyel diadalmaskodott. Ráadásként új évjáratos rekordot ment Niki, Kapás Boglárka 2010 óta „száradó” ificsúcsát javította meg, ami azért jelent valamit (akárcsak a fiúknál, a felnőttrekord itt is odébb van – 4.5 másodperccel –, merthogy azzal meg Bogi lett Európa-bajnok 2017-ben).

A napzáró vegyesváltókban nem született meglepetés: a férfiaknál a BVSC győzött (így Németh Nándor éremkollekciója már hét darabot számlál, 3-2-2-es megoszlásban), míg a hölgyeknél a Vasas kvartettjét nem lehetett megszorítani.

A második nap bajnokai

Férfiak

50m gyors: Szabó Szebasztián (Győri Úszó SE) 21.55

400m gyors: Sárkány Zalán (Kőbánya SC) 3:40.31

100m hát: Jászó Ádám (Pécsi Nonprofit) 51.60

200m pillangó: Márton Richárd (Bp. Honvéd) 1:53.42

4x100m vegyesváltó: BVSC-Zugló 3:35.08
(Kovács Benedek, Egri-Martin Marcos, Bagi Zoltán, Németh Nándor)

Nők

50m gyors: Senánszky Petra (Debreceni Sportcentrum) 24.82

400m gyors: Pádár Nikolett (Szegedi ÚE) 4:02.66

100m hát: Ugrai Panna (Hód Úszó SE) 58.67

200m pillangó: Sebestyén Dalma (Győri Úszó SE) 2:07.62

4x100m vegyesváltó: Vasas SC 4:03.43
(Szabó-Feltóthy Eszter, Olajos Dorottya, Szokol Szonja, Gyurinovics Lili)