Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Milák Kristóf: minden hasznos elfoglaltság jó, ami nem úszás

Infostart
2023. október 13. 19:47
Autóversenyzésre adta a fejét az úszó olimpiai bajnok, újra egyetemre jár, de közben már készül a párizsi olimpiára.

Az autósportban is kipróbálná magát Milák Kristóf, a 24.hu-nak adott interjúban azt is elárulta, már vett magának egy Mitsubishi Lancert, és szerdánként, amikor délután nincs úszóedzés, a pályán köröz az autóval. Ezt használja ahhoz, hogy túllendüljön a mindennapok egyhangúságán. "Ki kell találnom, hol és hogyan tudom feldobni a napjaimat, és ezt az élvezetet az autózásban találtam meg. Többek között" – mondta a 200 pillangó olimpiai bajnoka.

Az is kiderült, hogy újrakezdte a tanulást, az Óbudai Egyetem gazdálkodás-menedzsment szakán elsőéves. Korábban is járt már egyetemre, csak az olimpia és az azt körülvevő időszak kiszámíthatatlansága miatt halasztott, aztán kicsit el is engedte az egészet, ami szerinte hiba volt, mert az is elterelte volna a figyelmét az úszásról.

Milák azt is mondta, hogy „minden hasznos elfoglaltság jó, ami nem úszás”, ugyanakkor a visszatérése miatt aggódóknak is üzent:

"Aki aggódik értem, az nem ismer eléggé."

Úgy véli, hogy szüksége van még két hónapra ahhoz, hogy értékelhető állapotba kerüljön, de már most, egy hónap után is jól érzi magát. "Csinálom, ahogy tudom" – tette hozzá.

Kiderült, hogy nem hízott meg, inkább izmot veszített, amit most próbálnak visszaépíteni. "Ez az időszak pont arra jó, hogy visszaszokjak, visszaszeressek. Vagy nem is visszaszeressek, hanem előbb udvariasan bemutatkozzunk egymásnak, újra megismerkedjünk a vízzel és az úszással. Ha nem szeretem, akkor nem érdemes csinálni. Ha úgy megyek le az uszodába, hogy gyűlölöm, utálom, akkor meg végképp nincs értelme az egésznek" – mondta.

A fukuokai világbajnokságon idén kihagyó Milák Kristófra elvileg februárban egy újabb vb várna Dohában, de a kérdésre, hogy ott lesz-e, azt felelte: "Egyetlen cél van. A párizsi olimpia."