Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Feszültség helyett - edzőjük szerint Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid érmes lehet az olimpián

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2023. augusztus 25. 13:19
Továbbra is kiegyensúlyozott és megtörhetetlen a két legjobb magyar férfi nyílt vízi úszó, Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid együttműködése – mondta az InfoRádió Vegyesúszás című magazinműsorában edzőjük, Szokolai László. Arról is beszélt, hogy tanítványai erősítik egymást és mindig jó hangulatban zajlanak az edzések.

Rasovszky Kristóf lett a nyári, fukuokai vizes világbajnokság legeredményesebb magyar nyílt vízi úszója azzal, hogy 10 kilométeren és a csapatversenyben is ezüstérmes lett. A tokiói olimpián ugyancsak második magyar versenyző 5 kilométeren a hetedik, míg a medencés számok közül 1500 méter gyorson a hatodik helyet szerezte meg a vb-n. Az ezüstérmes váltónak Szokolai László másik tanítványa, Betlehem Dávid is tagja volt, aki 5 kilométeren ötödikként zárt, míg 10 kilométeren a 16. helyen végzett Japánban.

Az olimpiai programban nyílt vízi úszásban csak a 10 kilométeres versenyszám szerepel, csapatverseny sincs. A 10 kilométer az a szám, amelyben a 2012-es londoni olimpián a dobogó legfelső fokára állhatott Risztov Éva.

Rasovszky Kristóf a Fukuokában nyert ezüstérmével már biztos olimpiai indulónak mondhatja magát,

ahogy a medencés számok közül 400, 800 és 1500 méter gyorson is megúszta az olimpiai szintet. Mindez Betlehem Dávidnak 800 és 1500 méteren sikerült.

Edzőjük, Szokolai László nagyon bizakodó, hogy nyílt vízen mindketten jól fognak szerepelni Párizsban, Rasovszky Kristóf a második ötkarikás érmére hajt a francia fővárosban. A szakember azt mondta az InfoRádió Vegyesúszás című magazinjában, hogy

mindkét tanítványától dobogós helyezést vár a jövő évi olimpián.

A vb utáni jól megérdemelt, de rövid pihenőt követően szeptember 4-én kezdődnek meg az edzések Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid számára. Utóbbi úszó egyébként nem is szusszanhatott nagyot, hiszen közben már részt vett az észak-macedóniai Európa Kupa-versenyen. Szokolai László tájékoztatása szerint ő jelenleg saját magát edzi.

Szeptember elején hosszú technikai felkészüléssel vágnak bele a munkába. November elején Debrecenben rendezik a rövid pályás országos bajnokságot, december 1-2-án pedig az idei világkupa-szezon utolsó versenye lesz Izraelben. Mindkét eseményen ott lesz mindkét tanítvány.

Szokolai László a mindössze 19 esztendős Betlehem Dávidról azt mondta, ő még a férfivá alakulás korában van, így bőven lesz még potenciális lehetőség a testi fejlődésében. Hozzátette: nem elképzelhetetlen még némi magasság- és izomtömeg-növekedés az ő esetében, ugyanakkor ha nem lesz sokkal magasabb, az sem jelenthet gondot, ugyanis a szakember szerint már a mostani súlya is optimális a testszerkezetéhez viszonyítva.

Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid technikáját is folyamatosan csiszolgatja a szakmai stáb, a több munka értelemszerűen utóbbi versenyzővel van, hiszen ő fiatalabb és később került Szokolai Lászlóhoz. Betlehem Dávidnak jóval nagyobb a tere az egyéni rekordok javítása szempontjából, az edző szerint Rasovszky Kristóftól – mivel idősebb – már meglepetésszámba menne, ha tovább tudna még javulni. Fiatalabb tanítványától viszont egyértelmű elvárás, hogy fejlődjön a medencés edzéseken és versenyeken. Nála az a cél, hogy

minél nagyobb utazósebességre legyen képes.

Nincs semmilyen konfliktus

Szokolai László a különböző pletykákkal és híresztelésekkel szemben egyértelműen kijelentette, hogy tanítványai viszonya mindig kiváló volt és az is marad. „Különböző csatornákon néha hallani olyan híreket, amiket furcsáll az ember. Ugyan sokszor egy számban versenyeznek, de ez a két ember csak erősíteni tudja egymást – mind a felkészülésben, mind a versenyeken.”

A szakember arról is beszélt, hogy a versenyzés hevében sok minden megtörténik a vízben, lehet egymásra úszás vagy italkiverés is. Ilyenek előfordultak az ő esetükben is, de mint Szokolai László fogalmazott, ők az ilyen esetekből mindig pozitívan jöttek ki és

rendre baráti gesztusokkal segítik, támogatják egymást.

Hangsúlyozta, hogy nincs semmilyen negatív energia vagy feszültség közöttük az edzéseken vagy a versenyeken, mert kiválóan tudnak egymással kommunikálni és együttműködni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Edzőjük érmet remél Rasovszky Kristóftól és Betlehem Dávidtól a jövő évi olimpián
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást