Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Gólzáporos mérkőzést játszott a Fradi a Fehérvárral

Infostart / MTI
2023. augusztus 6. 20:03
A címvédő Ferencváros 5-3-ra győzött a Fehérvár FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójának vasárnapi első mérkőzésén.

Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, amelyben a lehetőségeivel jobban gazdálkodó Ferencváros került előnybe: az első negyedóra végén egy hazai védelmi hibát kihasználva Lisztes Krisztián, majd a második negyedóra végen szabadrúgásból Cristian Ramirez szerzett gólt. A szünet előtt a menteni igyekvő Ramirez a saját kapujába is betalált, ezzel szépített a Fehérvár.

Frissítés: A találatot a magyar szövetség (MLSZ) adatbankja szerint Kastrati szerezte, a ferencvárosi védőnek nem írtak be öngólt.

A második félidő elejét megnyomta a Vidi: egy sarokrúgást követően Kenan Kodro fejesével egalizált, majd öt perc múlva a bosnyák-spanyol támadó lövésével a vezetést is megszerezte. Rákapcsolt a Ferencváros is és gyors egymásutánban szerzett három góllal jelezte győzelmi szándékát. A Fehérvár a meccs végéig ment előre becsületből, ám kevés meggyőződéssel, így a fővárosi gárda biztosan húzta be a győzelmet.

.