Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Németh Balázs: már 99 országból vettek jegyet az atlétikai világbajnokságra

Infostart / MTI
2023. augusztus 1. 17:21
Óriási a nemzetközi érdeklődés az augusztus 19-én kezdődő budapesti atlétikai világbajnokság iránt - közölte a Budapest 2023 Zrt. vezérigazgatója.

"A mai napig 99 országból vettek már jegyet a budapesti atlétikai világbajnokságra. Számításaink szerint nagyjából ötvenezer külföldi lesz itt Budapesten, olyan, akik kizárólag a vb miatt utazik a magyar fővárosba és ők mintegy 200 ezer vendégéjszakát töltenek Magyarországon" - mondta a vezérigazgató hozzátéve, a szervezők célja, hogy a vb-re érkezők Magyarország jó hírét vigyék majd világban, ahogy a televíziós közvetítéseken keresztül is szeretnék megmutatni, hogy "Magyarország jó hely".

"Arról már volt szó, hogy mintegy egymilliárd ember nézi majd a tv-közvetítéseket és szeretnénk, ha a világ túloldalán is mindenki azt látná, hogy Magyarország és ezen belül Budapest a világ egyik legjobb helye" - fogalmazott Németh Balázs.

Az Erzsébet téren kedden felállították azt a táblát, mely mutatja, hogy hány nap múlva rajtol az esemény, így jelenleg egy 18-as szám látható rajta.

"Azért az Erzsébet tér, mert itt is felépítünk egy szurkolói zónát,

ahogy a Nemzeti Atlétikai Központ stadionparkjában is lesz egy. A belvárosi szurkolói zóna már augusztus 15-én megnyílik. Mindkét helyszínen az atlétikához kötődő játékokat lehet kipróbálni. Itt az Erzsébet téren bárki teljesen ingyen, a Nemzeti Atlétikai Központban pedig azok, akik jegyet vásárolnak a világbajnokságra" - adott magyarázatot a visszaszámláló kihelyezésének helyére Németh Balázs.

A sajtóeseményen az is kiderült, hogy kedden (ma) már megkezdődnek az utcai számokhoz kapcsolódó munkák a belvárosban. A vezérigazgató elmondta, hogy megkezdik a lezárások és parkolási tilalmak kijelölését. Megjegyezte, hogy nehezebb lesz a közlekedés, mintha nem lenne itt a világbajnokság, de a lehető legtöbbet szeretnék kihozni, ami "sajnos vagy szerencsére" áldozatokkal jár.

Ugyanakkor szavai szerint a "világ legszebb maratoni pályáját" jelölték ki.

A Hősök terénél lesz a rajt és a cél, a résztvevők az Andrássy úton keresztül futnak majd, aztán az Akadémia, a Lánchíd, az Alagút, az Attila út és a Várkert Bazár következik, majd vissza megint a Lánchíd és Andrássy út útvonalon érnek körbe a tíz kilométeres körön, melyből négyet teljesítenek. A futókat egy kuriózumnak számító kamera is követi majd.

"Olyan speciális kábelkamerát építünk ki a Hősök tere és a Kodály Körönd között 980 méter hosszan, amilyenre még soha nem volt példa a világon atlétikai versenyek kapcsán. Negyven méter magasságban fut majd a kábelkamera és olyan képet mutat Budapestről és rólunk magyarokról, amilyet soha senki nem látott még" - hangsúlyozta Németh Balázs, aki azt is kiemelte, hogy a pályaversenyek helyszínének, a Nemzeti Atlétikai Központnak a környékén is lesznek majd lezárások.

"Ez egy új zöld parkja Budapestnek. Nem betonoztuk le és nem is betonozzuk le,

tehát autóval nem lehet majd parkolni a Nemzeti Atlétikai Központ környékén. Tömegközlekedési eszközzel, kerékpárral, vagy akár a vb-hajóval érdemes majd közlekedni az atlétikai központhoz. Óriási buli lesz, nem szabad kihagyni, de autóval ne jöjjön senki" - zárta a sajtótájékoztatót Németh Balázs.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Németh Balázs: már majdnem száz országból vettek jegyet az Atlétikai Világbajnokságra
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást