Holland–spanyol döntő lesz a női vízilabda vb-n

Infostart
2023. július 26. 13:44
A legjobb négy között a hollandok egy góllal nyertek az olaszok ellen, míg a negyeddöntőben a magyar válogatott ellen diadalmaskodó Spanyolország 12-10-re győzte le Ausztráliát a fukuokai vizes világbajnokság női vízilabdatornáján.

Elsőként a hollandok jutottak be a Japánban zajló világbajnokság pénteki fináléjába, miután az elődöntőben egy góllal, 9-8-ra legyőzték Olaszországot.

A mostani összecsapás az előző, budapesti világbajnokság bronzmérkőzésének visszavágója volt: tavaly a Margitszigeten ugyancsak Hollandia nyert, 7-5-re.

A holland válogatott jól kezdte az elődöntőt, a második negyed elején már 5–2-re vezetett. Az olaszok ugyan felzárkóztak, sőt egyenlítettek is, a vezetést azonban egyszer sem tudták átvenni a meccsen, így a jól védekező Hollandia lett a finalista.

A másik elődöntőben a spanyolok már az első negyed végén háromgólos előnybe kerültek Ausztráliával szemben, ami után kicsit kiengedhettek, végül szorosan alakult a mérkőzés, de a találkozó végén Miki Oca együttese örülhetett, így európai döntőt rendeznek a vb női tornáján.

A legutóbbi két Európa-bajnokságot megnyerő, a tokiói olimpián második Spanyolország negyedszer szerepelhet vb-döntőben.

A hollandok és a spanyolok is másodszor lehetnek világbajnokok pénteken, előbbi csapat 1991-ben, míg a dél-európai együttes 2013-ban nyert aranyérmet.

A két döntős olimpiai kvótát szerzett a 2024-es párizsi ötkarikás játékokra.