Nyitókép: Anchiy/Getty Images

Sótonyi László: ennek az ezüstéremnek nagyon fényesen kell csillognia

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2023. július 3. 21:38
Az U21-es kézilabda-világbajnokságon elért magyar ezüstérem mögött nagyon konkrét taktikai, kondícionális és mentális felkészülési teljesítmény áll a játékosok egyéni tehetsége mellett – hangsúlyozta a csapat szövetségi edzője, Sótonyi László.

Ezüstérmet nyert a férfi junior kézilabda-válogatott az U21-es világbajnokságon. A magyar együttes - amely legutóbb 46 éve ért el ekkora sikert – a tornán az egyetlen vereségét a berlini döntőben a házigazda németektől szenvedte el.

Sótonyi László szövetségi edző a második helyezést értékelve az InfoRádióban azt mondta, a magyar csapat minden mérkőzést meg akart nyerni, így nyilvánvalóan csalódást okozott a számára, hogy nem minden úgy alakult a döntőben, ahogy az a tervekben szerepelt.

"Jobb volt a német csapat aznap, ezt el kell ismerni. Ha viszont a játékosok fejlődését, az egész tornán mutatott játékát nézzük, illetve ha azt, hogy utoljára 46 éve szerzett ezüstérmet a férfi utánpótlás, akkor

ennek az ezüstéremnek nagyon fényesen kell csillognia"

– mondta a válogatott edzője, és úgy véli, hogy látszik ebből a sikerből is, hogy tehetségben a világelithez tartozunk, és az eredmény mögött nagyon konkrét tudás van.

Sótonyi László szerint a csapat sikerét biztosító legfőbb erény az volt, hogy a felkészülés során sikerült egységes szemléletet kialakítani taktikai, kondicionális és mentális szinten is. Szépen összeért a felkészülés és megfelelő volt a játékosok versenyeztetése is, és "az amúgy nagyon komoly egóval rendelkező játékosok nagyrészt elfogadták és megértették azt, hogy csak csapatként lehetnek sikeresek". A szakvezető szerint a végső sikerben oroszlánrésze volt a mentális felkészítő stábnak, hiszen általában nem a fizikai állapotával nyert a csapat, hanem taktikával és mentálisan erővel – tette hozzá Sótonyi László.

Arról is beszélt, hogy a most sikeres csapat játékosainak jót tesz, ha külföldi klubokban kézilabdáznak a jövőben, és kollektív felelősségnek nevezte, hogy ezek a vb-döntőt kivívó fiatalok ne kallódjanak el felnőtt korukra.

"Mindenkit arra biztatok a játékosok közül is, hogy menjenek külföldre,

és hétről hétre éles körülmények között méressék meg magukat. Profi környezetben dolgozzanak, és hozzák haza ezeket a tapasztalatokat majd a válogatottba" – fogalmazott.

A válogatottat felkészítő szakember ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy szerinte a játékosoknak a jövőben a klubválasztásnál az anyagiak helyett az legyen a legfontosabb, hogy ki milyen társakkal játszik, ki milyen szinten játszik, ki mennyi játékidőt kap, ki van pályán a fontos pillanatokban és ki az, aki megkapja azokat a fejlesztéseket, amelyek szükségesek az ő korában.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kézilabda junior férfi-vb-ezüst Sótonyi László
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást