Éppen harmincöt éve lőtte Marco van Basten „azt” a gólt

Infostart
2023. június 25. 22:39
Az 1988-as Európa-bajnokság döntőjében Marco van Basten belőtte gólokban gazdag pályafutásának egyik legszebb találatát. Szinte „lehetetlen” szögből zúdította a labdát a szovjet Rinat Daszajev hálójába.

Hollandia, két elbukott világbajnoki döntő után, végre megnyert egy nagy tornát. Maga a második gól szerzője (az elsőt Rudd Gullit fejelte) így vélekedett legendássá lett találatáról: „Ilyet az életben csak egyszer lő az ember…”

Illendő gyorsan hozzátenni: ennyire nem volt azért sima a győzelem. A szovjet korszakban először fejedelminek minősíthető prémiumért játszó, a vereséggel fejenként 25 ezer nyugatnémet márkát bukó Szbornajának a gyenge kezdés ellenére esélye volt az egyenlítésre. A másfél évvel korábban az európai Aranylabdával kitüntetett Igor Belanov lelkén száradt elsősorban, hogy nem sikerült.

Az apró termetű csatár már az első játékrészben is kihagyott egy nagy helyzetet, majd a második játékrészben előbb a kapufát trafálta telibe, majd – miután Hans van Breukelen fölöslegesen földre vitte Gocmanovot – büntetőt lőhetett. Talán nem volt a legszerencsésebb döntés az egyébként is mindig önbizalomhiánnyal küzdő, a kihagyott helyzetek után a szokásosnál is jóval idegesebb Belanovra bízni a lövést. Az elbizonytalanodott csatár Van Breukelen kezébe lőtte a labdát.

Az Eb-döntőben 2-0-ra győzött Hollandia a Szovjetunió ellen. Ruud Gullit, Marco van Basten, Frank Rijkaard és Ronald Koeman generációjának sikerült, ami a Johan Cruyff fémjelezte Oranjénak nem: felült a kontinens futballtrónjára.