Betlehem Dávid bronzérmes a nyíltvízi vk-versenyen

Infostart
2023. május 27. 22:05
Betlehem Dávid bronzérmet nyert szombaton a nyíltvízi úszók világkupa-sorozatának harmadik állomásán, Portugáliában. A nőknél Fábián Bettina a negyedik helyével harcolta ki a világbajnoki csapattagságot.

A 19 esztendős Betlehem a nemzetközi szövetség eredményközlője szerint 1:53:12.10 órás idővel csapott célba a Setúbalban rendezett 10 kilométeres viadalon, ezzel a vk-sorozat mostani kiírásában először állt dobogón.

"Mivel nem vagyok egy súlyos ember, a vékony ruhában, tizennyolc fokban, ilyen hullámokban végigverekedni két órát - hát azért ez elég kemény volt. Ma a két olasz nagyon erősnek tűnt, annak örülök, hogy a végén tudtam hajrázni, igaz, a lépcsőkről aztán úgy kellett összekanalazni, mert ott kicsit beájultam. Nagyon jó érzés újra visszakerülni a dobogóra a világelitben, meg hát persze az is, hogy Bettinek sikerült bekerülnie a csapatba, és így együtt váltózhatunk" - idézte Betlehemet - akinek Fábián Bettina a párja - a magyar szövetség közleménye.

Klubtársa, az olimpiai ezüstérmes Rasovszky Kristóf - aki egy hete Olaszországban diadalmaskodott - bő hat másodperccel mögötte a negyedik helyen ért célba, ezzel pedig továbbra is vezet az összetettben. A versenyt az olasz Andrea Manzi nyerte. Kovács-Seres Hunor a 13., Kalmár Ákos a 22. lett, előbbi ezzel tartalék lesz a fukuokai világbajnokságon.

A nőknél a "vb-védettséget élvező" Olasz Anna mellett - aki két kör után még az élmezőnyben volt, de végül 14. lett a 18 Celsius fokos vízben - küzdöttek a magyarok a világbajnoki csapattagságért, a fiatalok csatájában egy ideig Rohács Réka állt a legjobban, majd Szimcsák Mira, ám végül kiderült, a tavaly junior világbajnok Fábián Bettina osztotta be a legjobban az erejét. Olyannyira, hogy a finisben már az érmekért csatázott, és végül fél másodperccel maradt el a második helyre holtversenyben beérő olasz Ariana Bridi és az olimpiai bajnok holland Sharon van Rouwendaal mögött.

A vk-sorozat nem sokkal a világbajnokság után augusztusban Franciaországban folytatódik.

Nyíltvízi úszó-vk, 3. állomás, Setubal:

férfiak: 1. Andrea Manzi (olasz) 1:52:37.10, . 3. Betlehem Dávid 1:53:12.10, 4. Rasovszky Kristóf 1:53:18.80... 13. Kovács-Seres Hunor 1:55:34.20... 22. Kalmár Ákos 2:03:11.20

nők: 1. Caroline Jouisse (francia) 2:01:12.10, ... 4. Fábián Bettina 2:01:13.50... 8. Szimcsák Mira 2:01:40.30, 9. Rohács Réka 2:01:45.30... 14. Olasz Anna 2:01:51.40

Az összetett állása a férfiaknál:

1. Rasovszky Kristóf 1900 pont, 2. Marcello Guidi (olasz) 1750, 3. Mario Sanzullo (olasz) 1150, 4. Betlehem Dávid 1100

A nőknél Fábián Bettina a 14.