Kétmillió jegyigénylő, egymilliárd forintos jegy: Ronaldo kontra Messi

Infostart
2023. január 19. 07:50
Magyar idő szerint csütörtök délután hat órától játsszák azt a gálamérkőzést, amelyre valaki közel egymilliárd forintért vett jegyet, amelyre körülbelül kétmillió jegyigénylés érkezett – s amelyen 2020 óta először, s ki tudja, hogy nem utoljára-e Lionel Messi és Cristiano Ronaldo egymás ellen játszhat.

A Paris Saint-Germain – a szerződés szerint soraiban Messin kívül Neymarral, s például Donnarummával, Hakimivel, sőt Kyliam Mbappéval – a L’Équipe, a francia sportnapilap értesülése szerint valamivel több, mint tízmillió euróért lép pályára a Fahd királyról elnevezett stadionban. A mérkőzés a Rijád Idény Kupa (Riyadh Season Cup) nevet kapta.

Az ellenfél az Al-Nasszr és az Al-Hilal csapatából összeállított, valójában a két klub külföldijeivel megerősített szaúdi válogatott lesz, amely Rijádi Csillagok (Ryadh Stars) néven szerepel majd. A hírek szerint kétmillió jegyigénylő pályázott a legnagyobb szaúdi stadion körülbelül 68 000 helyére, egy helyi üzletember, bizonyos Musarraf bin Ahmed al-Gamdi egy jótékonycélú árverésen 2,66 millió dollárért, valamivel kevesebb, mint egymilliárd forintért vásárolta meg a nemzetközi sajtó tudomása szerint egy futballmérkőzésre szóló, valaha volt legdrágább belépőjegyét.

A belépőjegy úgy nevezett VIP-jegy, jár mellé néhány különleges szolgálatatás. Tulajdonosa belátogathat az öltözőkbe, személyesen találkozhat Cristiano Ronaldóval, Messivel, Neymarral és Mbappéval. Részt vehet a megnyitón, a gálavacsorán és a páholyban a Szaúdi Szórakoztató Főhatóság feje, Tarki Alalsejk mellett ülhet. Fényképezkedhet a győztes csapattal, s részese lehet a díjátadó ceremóniának.

Cristiano Ronaldónak, korábbi angliai eltiltása miatt, ez lesz az első mérkőzése új klubjában. Állítólag, a szervezőkkel egyeztetve, csak 45 percet játszik majd. A szaúdiak egy új korszak kezdetének remélik ezt a mérkőzést, nagyon reménykednek abban, hogy az Al-Hilal a nyáron, amikor az argentin szupersztár szerződése lejár a Paris Saint-Germainnél, meg tudja majd szerezni őt. Alighanem a nyáron kiderül, hogy a katariak gazdagabbak, vagy a szaúdiak…