Nyitókép: Facebook

Sikeres tárgyalás után 77 milliós támogatást kap a miskolci sportuszoda

Infostart
2023. január 16. 14:46
Tavaszig elegendő támogatást kapott Miskolc a Kemény Dénes Sportuszoda működési költségeinek finanszírozásához – tájékoztatta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár Veres Pált, Miskolc polgármesterét.

Veres Pál még ősszel kezdeményezett tárgyalásokat az államtitkárral, mivel a drasztikusan megnövekedett rezsidíjak szinte teljesen lehetetlenné tették a közintézmények mellett a sportlétesítmények működtetési költségeinek biztosítását is – derül ki Miskolc Megyei Jogú város sajtóközleményéből.

Az egyeztetések eredményeként tavaly 70 millió forintot kapott a Kemény Dénes Sportuszoda, így sikerült elkerülnie a bezárást. Ez az összeg az év végéig volt elegendő,

a most megítélt összeg pedig március végéig biztosítja az intézmény működtetését.

Az uszoda kiemelt regionális státuszt is kapott, így lehetőséget biztosít a miskolci lakosság és az itt működő sportegyesületek mellett több környékbeli település professzionális és amatőr sportolóinak is sporttevékenységük folytatására.

A működési hozzájárulás a január 1-jétől március 31-ig tartó időszak közüzemi költségeinek finanszírozásához használható fel.