Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Nyílt vízi úszás: végigmentek a versenyek, a magyarok is

Infostart
2022. augusztus 21. 12:34
Egy-egy hatodik hely a magyarok legjobb eredménye a záró napon.

A férfiaknál legjobb magyarként Rasovszky Kristóf a hatodik lett, Betlehem Dávid sokáig vezetett, végül azonban csak a kilencedik helyen csapott célba, míg Gálicz Péter a távot teljesítők közül utolsóként, a 21. pozícióban fejezte be a versenyt. A nőknél Olasz Anna ugyancsak a hatodik, Rohács Réka a tizedik, Balogh Vivien pedig a 15. helyen zárt.

A férfiaknál az előzetes rajtlistán szereplő 30 versenyző közül végül 25-en, a nőknél 24 ugrottak a sós vízbe, hogy teljesítsék a hat, egyenként bő 1600 méteres kört.

Betlehem Dávid az 5 kilométeres verseny után szombaton azt nyilatkozta, neki mindenképpen elöl kell úsznia, hogy kimaradjon a "csoportosulásból", ennek megfelelően rögtön az első tempókkal az élre állt, mögötte pedig jó 10 méterrel lemaradva Rasovszky "húzta a bolyt".

Az öt perccel később rajtoló nőknél nagyjából együtt tempózott a mezőny, az első frissítésnél alakult ki némi zűrzavar, miután többen is keresztbe úszva versenytársaikon álltak ki.

Betlehem előnye folyamatosan nőtt, látványosan más útvonalon úszott, mint mindenki más, edzője, Szokolai László az MTI-nek a verseny közben azt mondta, az erős kezdés a taktika része volt, ugyanakkor

túlságosan is a kísérő hajót figyeli versenyzője, az pedig szélesebb ívben követi az úszókat, ezáltal tanítványa nagyobb távot tesz meg riválisaihoz képest.

Betlehem előnye a negyedik körben sem csökkent, a három hazai versenyző, köztük az 5 kilométeren szombaton győztes, medencés "nagymenő", Gregorio Paltrinieri üldözték őt.

Mivel részeredményeket egyáltalán nem közöltek - szombaton többek között ezért nem hirdettek végeredményt 25 kilométeren -, nem lehetett tudni, hogy Rasovszky - aki egy idő után hátrébb csúszott -, illetve a magyar nők hol tempóznak. Mindeközben kezdtek "kihullani" a versenyzők, a férfiaknál két brit, a nőknél egy görög és egy német úszó is feladta.

A női versenyben 1 óra 10 perc után "érkezett meg" az első magyar érdekeltségű információ, ekkor a tavalyi budapesti kontinensviadalon ezüstérmes Olasz Anna csatlakozott az élen úszó bolyhoz.

Az utolsó előtti körben az etetőhajóról a magyar csapathoz beérkezett információk alapján

Betlehem 42 másodperces előnnyel haladt az élen,

az üldöző csapatban pedig ott volt Rasovszky is. Ez a nagy különbség azonban gyakorlatilag pillanatok alatt vált a habok martalékává, nagyjából 8300 méternél érték utol és előzték meg a fiatal magyart.

Ezt követően Domenico Acerenza és két francia ellépett a többiektől, egymás között döntötték el a dobogós helyezéseket.

A nőknél Olasz Annát csak az utolsó 800 méteren tudták leszakítani riválisai.

Az olimpiai számot a férfiaknál a hazai közönség előtt szereplő olasz Domenico Acerenza, a nőknél a német Leonie Beck nyerte.

Nyíltvízi úszás, férfi 10 km

1. Domenico Acerenza (Olaszország) 1:50:33.6 perc

2. Marc-Antoine Olivier (Franciaország) 1:50:37.3

3. Logan Fontaine (Franciaország) 1:50:39.1

...6. RASOVSZKY KRISTÓF 1:51:04.9

...9. BETLEHEM DÁVID 1:52:09.8

...21. GÁLICZ PÉTER 2:10:14.7

Nők, 10 km

1. Leonie Beck (Németország) 2:01:13.4

2. Ginevra Taddeucci (Olaszország) 2:01:15.2

3. Angelica Andre (Portugália) 2:01:16.4

...6. OLASZ ANNA 2:01:33.4

...10. ROHÁCS RÉKA 2:03:22.3

...15. BALOGH VIVIEN 2:07:11.2

Nyitóképünkön Olasz Anna, Balogh Vivien és Rohács Réka (b-j) a női nyílt vízi úszók 10 kilométeres versenye előtt a római vizes Európa-bajnokságon Ostiában 2022. augusztus 21-én