Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Varga Zsolt irányíthatja a férfi pólóválogatottat

Infostart
2022. július 20. 16:15
A 2024-es párizsi olimpia végéig szól az új szövetségi kapitány szerződése.

Varga Zsoltot nevezték ki a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitányának – jelentette be Vári Attila, a magyar szövetség elnöke.

A szerződés a 2024-es olimpia végéig szól. Varga Zsolt a következő szezonban még párhuzamosan az FTC-t is irányíthatja, utána lesz főállású szövetségi kapitány.

Vári Attila elmondta, hogy a fiatalításnak fel kell gyorsulnia a párizsi olimpiára, és a történelmi eredményeknek megfelelően kell szerepelnie az együttesnek a játékokon.

Varga Zsolt az augusztus végén kezdődő, horvátországi Európa-bajnokságon mutatkozik be szövetségi kapitányként, a felkészülés jövő hétfőn kezdődik.

Varga Zsolt arról beszélt, hogy fontos a spliti Európa-bajnoki felkészülés, a keretet és a stábját napokon belül összeállítja és kihirdeti. Lehetnek átfedések az FTC és a válogatott stábjában - tette hozzá.

Az Eb-n a győzelemért kell küzdenie a csapatnak

– hangsúlyozta.

"Elődöm, Märcz Tamás felajánlotta a segítségét, vele is egyeztetni fogok elsősorban arról, mikorra milyen edzőtáborok és medenceidők vannak lekötve. Ezt is figyelembe véve kezdjük majd el a munkát" - közölte Varga Zsolt.

Játékosként olimpiai bajnok volt Sydney-ben, és két Európai-bajnoki aranyérmet is nyert. Az FTC-t 2013 óta irányítja, háromszoros bajnok, négyszeres kupagyőztes. 2019-ben megnyerte a BL-t, előtte pedig kétszer az Eurokupát.

Az előző szövetségi kapitány, Märcz Tamás közös megegyezéssel távozott a világbajnoki hetedik hely után, a döntést hétfőn jelentették be.

Legutóbb 1985 és 1988 között Gyarmati Dezső volt úgy kapitány, hogy mellette klubcsapatot is irányított.