Az AC Milan történetének legsikeresebb elnöke, illetve tulajdonosa, aki most is együtt dolgozik egykori futballvezérével, Adriano Gallianival, még a harmadik ligában vette át a Monzát. A csapat azóta évről évre erősödött, idén pedig feljutott a legmagasabb osztályba.
Itália leghosszabb ideig regnáló miniszterelnöke akkor kijelentette, hogy a célja az, hogy a Monza éppen úgy felemelkedjen az olasz futball élére, mint hajdanán a Milan, amelyet csodálatos múltja ellenére romokban vett át, majd a világ legjobbjai közé emelt. A piros-feketék egyetlen más vezető regnálása idején sem nyertek annyi trófeát, mint Silvio Berlusconi időszakában.
A Monzánál már beindult a gépezet. Néhány napja arról lehetett olvasni, hogy a klub szívesen szerződtetné a két, új csapatot kereső argentint, Mauro Icardit és Paulo Dybalát, sőt az olasz válogatott Andrea Belottit is. Ezek még csupán tervek, az ellenben tény, hogy a Monza máris erősített a nyáron a szintén olasz válogatott Matteo Pessinát kölcsönvéve az Atalantától. Pessina hajdanán a Monzában kezdte pályafutását, tartozott a Milan kötelékébe is. Most szerződése aláírása után rögtön megkapta a csapatkapitányi karszalagot is.
Amúgy nem csupán a játéktudásával kellett megfelelnie a Monza (vagy konkrétan Berlusconi) igényeinek. A terv az, hogy a kiszemeltnek olasznak kell lennie, nem lehet tetoválása, fülbevalója, vagy szakálla, a frizurájának pedig „tisztán formázottnak” kell lennie – ez utóbbi a legkisebb gond, a klub fizet egy fodrászt, aki kérésre megregulázza bárki hajkoronáját. (Csak zárójelben, jó negyedszázaddal ezelőtt akadt már olyan edző is, aki hasonló elveket vallott a játékosaival kapcsolatban, természetesen a nemzetiséget leszámítva. Argentínának talán világbajnoki érembe került Daniel Alberto Passarella szövetségi kapitány szigorúsága.)
A teljes képhez tartozik, hogy azért vannak az egyenlők közt még egyenlőbbek. Akadnak, akik felmentésre számíthatnának a regulák alól. Ilyen Mauro Icardi és Paulo Dybala, akiknek a külalakot tekintve nem kellene beállniuk a sorba.