Nyitókép: MTI/EPA/Kerim Okten

Saját kezűleg vetett véget vetett életének a FIA korábbi nagyhatalmú ura

Infostart
2022. március 30. 12:44
A westminsteri halottkémi bíróság bevonásával vizsgálták a 2021 májusában meghalt Max Mosley halálának körülményeit. A 81 éves egykori FIA-elnök 2 éve folytatott küzdelmet B-sejtes limfómával, amely az immunrendszerét támadta meg. Mosley a betegség elleni küzdelmének vetett véget – öngyilkos lett.

A bizonyítékok egyértelműen arra utalnak, hogy lőfegyverrel követett el öngyilkosságot. A The Daily Mail forrásai szerint a hálószobája ajtajára egy cetli volt ragasztva, azzal a felirattal: „Ne lépj be, hívd a rendőrséget” – írja a gphirek.hu.

A bírósági jelentés szerint egyértelműen vadászpuskát használt, amivel végzetes sérülést okozott magán. Constable Ben Benlounes nyomozó szerint erőszakos behatolásnak nem voltak nyomai Mosley otthonában. Az egyik fiókra tűzve pedig egy búcsúlevelet is találtak, amelyen az szerepelt:

„Úgy érzem, nincs más választásom”.

Az ápolói szolgálat képviselője – ők segítették az exelnököt a betegséggel való küzdelemben – úgy nyilatkozott, hogy nem mutatta semmilyen jelét annak, hogy mire készülne.

Max Mosley 1993 és 2009 között töltötte be a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöki posztját. 2008-ban keveredett hamisan szexbotrányba, a News Of The World lap cikke alapján. A lapot a bíróság kártérítésre kötelezte rágalmazás és rossz hír keltése miatt.

Az exelnök nevéhez fűződik, hogy lényeges biztonsági változtatásokat vezetett be Ayrton Senna halála után az autósportban. Neki köszönhetően indultak el a versenyzők biztonságára vonatkozó törekvések, amelyek napjainkban is folyamatosan fejlesztés alatt vannak.