Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Faragó Tamás: a játékosokról több bőrt már nem lehet lehúzni

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2021. december 30. 15:05
Olimpiai bronzérmes és kiváló korosztályos eredmények is jellemezték a magyar vízilabdasport 2021-es évét. Faragó Tamás olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázót, a Nemzet Sportolóját kértük összegzésre.

Minden dicséretet megérdemel a magyar vízilabda sport, mert lehet számítani rá – kezdte az InfoRádió állandó sportági szakértője. Faragó Tamás szerint nem egyszerűen arról van csak szó, hogy a két felnőtt válogatott ott volt és eredményesen szerepelt a tokiói olimpián, bronzérmet nyerve, hanem az utánpótlás teljesítménye is „csodálatos” volt, hiszen valamennyi világversenyen a legjobb négy között végeztek, sőt, több korosztály a végső győzelemmel is büszkélkedhet. Vagyis a magyar vízilabdasport továbbra is stabil és szerethető sportág Magyarországon – vélekedett a Nemzet Sportolója.

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó külön dicséretesnek nevezte a nemzeti együttesek teljesítményét, miután a 2021-es év komoly sorozatterhelést jelentett a játékosok számára a számos nemzetközi torna, valamint a klubszereplések miatt. Az eredményességük pedig önmagáért beszélt, tette hozzá, megjegyezve: a magyar vízilabda mindig is egy olyan sportág volt, amelynek minden szereplője tisztában van azzal, hogy elsősorban az eredményesség minősíti az egyént, de természetesen a sportágat is. Mindenki úgy nő fel, hogy az elődök nyomdokaiba akar lépni, tehát úgy szeretne vízilabdajátékos lenni, hogy nyer, és ez a hagyomány, tisztelet folytonos, és magából a vízilabda tradíciójából fakadó élmény-eredmény – fogalmazott.

2022-ben a magyar női és a férfi válogatott két kiemelt eseményen (világbajnokság, majd három hónappal később Európa-bajnokság), továbbá a világliga sorozaton bizonyíthat majd. Ezekkel kapcsolatban Faragó Tamás leszögezte: nemzeti együtteseink mindig a győzelemért játszanak, ez úgymond elvárás, amiből nem lehet kilépni, ennek ellenére nem elfelejtendő, hogy a válogatott tagjai nagyon le vannak terhelve. Faragó Tamás szerint a nemzetközi szövetség túlzásba viszi a sporteseményeket, versenyeket, miközben érzése szerint

a játékosokról „több bőrt már nem lehet lehúzni”.

Ugyanakkor bízik abban, hogy mind a fiúk, mind a lányok tudják a feladatukat és eredményesek lesznek.

A Nemzet Sportolójával készült teljes interjú csütörtök délután háromnegyed 4 után hallható az InfoRádió Pólópercek című műsorában.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Faragó Tamás: a magyar vízilabdasport továbbra is stabil és szerethető
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást