Nyitókép: Grigorenko/Getty Images

Másodszor kapott ki a BVSC, nyerni tudott a Ferencváros

Infostart / MTI
2021. november 19. 21:33
Öt góllal voltak jobbak az olaszok a zuglói csapatnál. A Ferencváros szoros mérkőzésen diadalmaskodott.

Harmadik mérkőzésén elszenvedte második vereségét a BVSC a női vízilabda Euroliga berlini selejtezőjében. A zuglói együttes azt követően, hogy csütörtökön nagyon simán kikapott a görög Vuliagmenitől, majd péntek reggel legyőzte a francia Nice együttesét, az esti mérkőzésen az olasz Padovával szemben maradt alul 11-6-ra.

Az öt-, illetve hatcsapatos selejtezőcsoportokból három-három együttes jut a 16-os főtáblára, melynek alanyi jogon tagja többek között a Dunaújváros és az UVSE.

A Ferencváros szoros mérkőzésen, 11-8-as győzelmet aratott a francia Lille együttese felett. A zöld-fehérek miután csütörtökön 10-8-ra kikaptak a spanyol CE Mediterranitól, a pénteki a találkozó elején már négy góllal is vezettek, a rivális azonban a negyedik negyedben minimalizálta a különbséget. A Ferencváros végül az utolsó percekben magabiztossá tette sikerét.

A Ferencvárosra szombaton két mérkőzés vár, reggel a holland ZVL 1886 Tetteroo, este pedig a házigazda SIS Roma ellen.

Az öt-, illetve hatcsapatos selejtezőcsoportokból három-három együttes jut a 16-os főtáblára, melynek alanyi jogon tagja többek között a Dunaújváros és az UVSE.

női Euroliga, selejtező

C csoport (Berlin):

Plebiscito Padova (olasz)-BVSC-Zugló 11-6 (4-1, 4-3, 2-1, 1-1)

korábban:

BVSC-Zugló - Nice (francia) 12-6 (3-1, 4-3, 2-0, 3-2)

B csoport (Róma):

FTC-Telekom Waterpolo - Lille (francia) 11-8 (4-1, 2-2, 0-2, 5-3)