Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Négy gól és élre ugrás a Ferencváros vasárnapi mérlege

Infostart
2021. november 7. 17:55
A címvédő Ferencváros 4-0-ra győzött a Kisvárda vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén, sikerével pedig átvette a vezetést a tabellán.

A mostani kör előtt éllovas Kisvárda a veresége miatt a harmadik helyre csúszott vissza, hátránya két pont az FTC-vel és a rosszabb gólkülönbségével második Puskás Akadémiával szemben is.

A telt házas mérkőzés elején a Ferencváros futballozott némi fölényben, de a kisvárdai kontrák legalább olyan veszélyesek voltak, így az első védést Dibusznak kellett bemutatnia, később viszont a vendégeknek is volt egy kimaradt ziccere. A jó iramú találkozón aztán a zöld-fehérek szereztek vezetést egy szerencsés góllal - Cabraja rossz lövésébe Loncar tette bele a lábát -, de mezőnyben kiegyenlített küzdelmet láthatott a közönség a szünetig. Egyenlített a Kisvárda, de a videobírós elemzés után les miatt érvénytelenítették a találatot.

A folytatásban nagy lendülettel rohamozott a hazai csapat, a Ferencváros válogatott hálóőre hat perc alatt háromszor is bravúrral védett, egy ízben pedig Mesanovic tévedett centiket. A házigazdák lendületét tíz perc után Leoni kiállítása törte meg - ismét a videobíró segítsége után. Ezt követően a Ferencváros emberelőnyben átvette az irányítást, a játékrész közepén öt perc alatt szerzett újabb két góllal eldöntötte a rangadót, a hajrában pedig a kegyelemdöfést is megadta a duplázó Uzuni révén.