Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Megépül a Velencei-tavi sportcentrum

Infostart
2021. szeptember 20. 12:33
Sukoró külterületén, 43,4 milliárd forintból.

43,415 milliárd forintból épülhet meg a Velencei-tónál az eredetileg a budapesti Hajógyári-szigetre tervezett Kovács Katalin-kajakcentrum - olvasható az Országszerte.átlátszó.hu portálon, amely az uniós közbeszerzési értesítő információira támaszkodik.

A hivatalosan Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Sportakadémia tervezésébe a West Hungária Bau kezdhet bele.

A közbeszerzést az állami BMSK (Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.) írta ki tavasszal.

A nyílt eljárásra három ajánlat érkezett be. Indult még a tenderen a veszprémi VEMÉV-SZER Építő- és Szerelőipari Kft. egy 43,8 milliárdos ajánlattal, a Laterex Építő Zrt. pedig érvénytelen ajánlatot tett.

A győztes vállalat jelenleg futó munkái közül a legismertebb a Pénzügyminisztérium vári (Szentháromság tér) épületének fejlesztése.

A sportakadémián a kajakcentrum mellett uszoda (10 pályás, 50 méteres, 250 fős fix lelátós) és tornacsarnok is épül, utóbbiban kézilabdapálya lesz 250 fős mobil lelátóval, de keresztben rajta két röplabda-, illetve kosárlabdapálya is elfér. Konditerem, squasholási lehetőség szintén lesz.

A centrum területén lesz kültéri street workout pálya, strandkézilabda-pálya, 400 méteres rekortán futópálya, 20×40 méteres műfüves labdarúgópálya, két darab teniszpálya (fűthető mobil sátorral), 3 szintes kollégium 66 kollégiumi szobával.

A pince és földszintes, 8 ezer négyzetméteres kajak-kenu épület fedett tesztpályaként és mérési központként, valamint kajak-kenu és evezős hajótárolóként funkcionál.

A Hajógyári-szigeten a létesítmény és a kapcsolódó mobilgát miatt 1000 fát kellett volna kivágni, ám a kerület és a főváros nem járult hozzá a fakivágáshoz, a végleges helyszín így Sukoró külterülete lett.