A pápa, aki imádja a futballt és gyűjti a mezeket

Infostart
2021. szeptember 12. 09:40
Noha ismert, hogy hajdanán II. János Pál pápa is futballozott kapusként Krakkóban, biztonsággal állítható: I. Ferenc pápa a legnagyobb futballőrült a katolikus egyház valaha volt vezetői között. Ő a San Lorenzo 88235N – 0 számú tagsági könyvének tulajdonosa.

A madridi El Pais néhány éve remek cikkben foglalta össze a 2013-as egyházfővé választása óta az I. Ferenc nevet viselő Jorge Mario Bergoglio és a labdarúgás különleges kapcsolatát.

Ebből kiderül egyebek mellett az is, hogy a pápa 2008. március 12-én lett annak a csapatnak a pártoló tagja, amelynek ifjú kora óta lelkes szurkolója. Sőt az is, hogy gazdag mezgyűjteménnyel rendelkezik, amelyre nagyon büszke.

Miután a katolikus egyház fejévé szentelték, a San Lorenzo az arcképével élkesített mezben játszott bajnoki mérkőzést a Colón ellen.

Ángel Correa, az Atlético Madrid csatára – 2015 elején igazolt a klubhoz – gyerekkorától egészen tizenkilenc éves koráig, 2014-ig a San Lorenzo futballistája volt. Annak idején arról mesélt, a csapatukkal csoda történt, miután híres szurkolójukat pápává szentelték.

Egy héttel a San Lorenzo történetének első Libertadores Kupa-győzelme után az egyesület küldöttsége el is ment a Vatikánba, hogy megmutassa a gyönyörű trófeát Ferenc pápának.

A katolikus egyházfő a nagy diadalról értesülve azt hangoztatta: nem tartja csodának a San Lorenzo sikerét, az a futballisták érdeme. Mindazonáltal nagyon boldoggá tette. A 2013. márciusi pápává szentelése után érte el a San Lorenzo 106 éves történetének legnagyobb nemzetközi sikerét. Vagy másképpen: miután tiszteletére felszállt Vatikánban a fehér füst, a San Lorenzo megnyerte a következő argentin bajnokságot és Copa Libertadorest is.

A klub küldöttsége mindkét siker után meglátogatta a pápát, a második alkalommal a Libertadores-kupa kicsi másolatát és egy San Lorenzo-mezt is vittek ajándékba. Az egyházfő azt mondta: „Különleges örömmel köszöntöm a San Lorenzo de Almagro bajnokait, ez a klub része kulturális identitásomnak.”

2016 februárjában, két nappal az előtt, hogy a pápa Mexikóvárosba utazott volna, a Boca Juniors és a San Lorenzo játszotta az argentin Szuperkupa döntőjét. A finálé előtt a Boca egyik szurkolója kérte a pápát, áldja meg a csapatát, hogy az legyőzhesse a San Lorenzót. Ferenc pápa udvariasan kitért ez elől – majd megáldotta az övéit. A hetek óta rossz formában lévő San Lorenzo 4-0-ra megverte a Bocát.

Hajdanán az argentin és az olasz válogatott, sőt a Bayern München is járt I. Ferenc pápánál audiencián. 2021-ben a Sampdoria küldöttsége látogathatott el hozzá, s adott át neki egy Papa Francesco (Ferenc pápa) feliratú, tízes mezt. Ugyancsak idén, a Spezia együttese is járt nála, miután meglepő, 4-2-es idegenbeli győzelmet aratott az AS Roma ellen az Olasz Kupában. Az audiencián azt mondta a pápa a játékosoknak: „Argentínában mi tangót táncolunk, annak az üteme 2-4. Ahogyan ti is csináltátok. Gratulálok és csak így tovább!”

Diego Armando Maradonát és Lionel Messit, valamint a brazil Ronaldinhót is fogadta. Mindannyian megajándékozták, mint ahogy országuk válogatottjának mezét vitték neki államfők, Brazíliáé, Mexikóé és Spanyolországé is. Megkapta már az AS Roma, az Internazionale, a Juventus, a Lazio, Cruzeiro, a Fluminense, a Rosario Central, a Racing, a Boca Juniors,, a Newell’s Old Boys és az FC Barcelona mezét is.

A Bayern München által a pápának ajándékozott, aláírt mez 2014. október 22-én, a csapat audienciája után a Vatikánban (Alexander Hassenstein/Bongarts/Getty Images)