Nyitókép: Pier Marco Tacca/Getty Images

Betiltott szupercipők: csoda vagy csalás?

Infostart / InfoRádió - Virányi Zsolt
2021. július 25. 20:28
Megosztja a sportvilágot az új, karbontalpas futócipő, amely szinte mindenkinek segít a jobb eredmény elérésében.

Erős kijelentéssel rukkolt elő a közelmúltban Tegla Loroupe, a kenyaiak kétszeres világbajnoki bronzérmes, korábbi világcsúcstartó maratonfutónője, aki szerint azok, akik csúcstechnológiájú cipőt használnak, olyanok, mintha csalnának. 2020-ban a nemzetközi atlétikai szövetség be is tiltotta azt a típusú karbonbetétes cipőt, amelyben a kenyai Eliud Kipchoge 2019 októberében a világon elsőként két órán belül futott maratont.

"Az úgynevezett szupercipő nem mindenkinek illik a futóstílusához, és a profiknak fejlesztették ki" – mondta az InfoRádiónak Szűcs Csaba, a maratonfutás magyar rekordere, aki 1993 óta őrzi a csúcsot. Mint elárulta, a karbonbetétes szupercipők az a lényege, hogy jobban visszaadják az energiát, vagyis

szinte visszapattintják az embert a földtől.

Eddig a versenycipőnél az volt a legfontosabb, hogy nagyon könnyű legyen, ezt úgy tudták elérni a gyártók, hogy nagyon vékony volt a talpa, így viszont nem volt tompítása a cipőnek.

"Ezzel az újonnan kikísérletezett anyaggal viszont el tudták érni, hogy hiába vastag a talp, nagyon könnyű, és a karbonlap rettentő dinamikussá teszi.

Ahogy meghajlítja a futó a súlyával a karbont, az visszarúg, egyből megadja a következő lépésnek a dinamikáját"

– magyarázta a működési mechanizmust a magyar csúcstartó.

A szupercipők egyre népszerűbbek, de még a hagyományos futócipőből több fogy – mondta Horváth Norbert, a Maratonman Depo üzletvezetője, kíváncsiak rá az emberek, de a kereslet még nem akkora, mint az átlag futócipők iránt, továbbra is a "kilométergyűjtő" cipők uralják a piacot.

"A karboncipőket második cipőnek szoktuk mi is ajánlani, ez arra jó, hogy résztávos edzéseket, gyors versenyeket, 10 kilométeres vagy félmaratoni csúcsdöntéseket meg lehet benne csinálni" – mondta.

Van olyan amatőr sportoló, aki elmondása szerint kilométerenként 20-30 másodpercet is javul

ebben futva. Szűcs Csaba szerint azok lehetnek gyorsabbak a szupercipőben, akik legalább 4 perces kilométereket tudnak, és arra is felhívta a figyelmet, hogy a futóstílustól is függ, hogy előnyt jelent-e valakinek a viselése, ráadásul még még Eliud Kipchoge mozgását is megváltoztatta az új cipő.

"Azt nem mondanám, hogy ez mindenkinek annyira jó, de szinte mindenkinek segít" – jelentette ki Szűcs Csaba.

A szupercipők nagyjából 50-100 ezer forintba kerülnek, és 300-400 kilométert bírnak, szemben az olcsóbb, hagyományos futócipőkkel, melyekben 1000 kilométert vagy még annál is többet is lehet futni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Betiltott szupercipők: csoda vagy csalás?
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást