Nyitókép: Bugány János

Vízilabda-BL: Varga Zsolt elmondta, mi volt a fordulópont a döntőben

Infostart
2021. június 7. 11:41
A Ferencváros címvédőként a második helyen végzett a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában. Varga Zsolt vezetőedző együttese a belgrádi nyolcas döntő fináléjában 9–6-ra kikapott az olasz Pro Reccótól.

„Nagyon nehéz mérkőzés volt, két negyedig még jól bírtuk, ott éreztem a fordulópontot, ahol kihagytuk a kettős emberelőnyt, ott pszichésen átfordult kicsit a mérkőzés” – értékelte a döntőt Varga Zsolt Csurka Gergelynek, az Európai Úszó Szövetség (LEN) sajtófőnökének.

Félidőben 5–5 volt az állás, ezután a jól védekező Recco másfél negyeden keresztül féken tartotta a Ferencváros góllövőit, végül háromgólos különbséggel nyerte el kilencedszer is a legrangosabb európai kupát a címvédővel, azaz a két évvel ezelőtti győztessel szemben.

Varga Zsolt az ellenfélről elmondta, hogy az olasz csapat nagy erőssége, hogy ha vezet, akkor magabiztosabbá válik. A vezetőedző úgy nyilatkozott, hogy tudták ők ezt, arra készültek, hogy a Recco közelében maradnak, nem hagyják, hogy ellépjen az ellenfél.

„Úgy éreztem, hogy

a harmadik negyedre az energiáink nagy részét kimerítettük, ezért is volt nagyon fontos, hogy eggyel kevesebben voltunk

(Sedlmayer Tamás nem játszhatott az elődöntőben elkövetett durvasága miatt, amiért utólag eltiltották – a szerk.), ez ilyen mérkőzésen, pláne, ha ilyen sok kiállítás van, rengeteget számít. Másfelől viszont azt gondolom, kimaxoltuk ezt az évet, kihoztuk a BL-ből, amit lehetett” – mondta az FTC vezetőedzője.

A szezont értékelve örömtelinek nevezte Vigvári Vendel és Fekete Gergő beépítését a csapatba. A jövő évi keretről annyit árult el, hogy lesznek benne markáns változások a mostanihoz képest, a cél viszont nem változik: el kell jutni a végső küzdelemig.

Hétfőn bejelentette a klub, hogy gyökeres változások lesznek a keretben a nyáron, erről itt írtunk.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vízilabda BL, FTC – Varga Zsolt
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást