Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Sporttörténelmi és fontos lesz a budapesti cselgáncs-vb

Infostart / InfoRádió - Virányi Zsolt
2021. május 28. 11:19
A legutóbbi 2017-es budapesti judo-világbajnokságon érem nélkül maradt Magyarország, ezúttal egy érem és egy pontszerző hely megszerzését tartja elérhetőnek a férfiak szövetségi kapitánya, aki kiemelte a június 6-án kezdődő újabb hazai világbajnokság történelmi jelentőségét. Jelenleg gőzerővel erre készülnek és kevésbé foglalkoznak a tokiói olimpiával, ahova a mostani helyzet alapján három magyar férfi cselgáncsozó utazhatna.

Jövő vasárnap kezdődik Budapesten az olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokság, amely minden idők egyik legkeményebb világbajnoksága lesz – mondta Pánczél Gábor. A férfi válogatott szövetségi kapitánya szerint abból a szempontból is sporttörténelmi lesz az esemény, hogy az olimpia előtt közvetlenül még sosem volt vb. Nagyjából fél éven belül rendezik az Európa-bajnokságot, a vb-t és az olimpiát, vagyis érdekesen alakul az év a sportágban.

A szakvezető kiemelte, mivel a vb sok világranglista pontot ad, ezért a pozíciók megtartása és a még jobb pozíciók kiharcolása lehet a cél.

„A férfiaknál egy érem és egy pontszerző helyezés csodálatos lenne” – emelte ki Pánczél Gábor.

Azt is elmondta, hogy kik lehetnek erre képesek:

  • Az olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklós 40 évesen utolsó versenyére készül, az a célja, hogy emelt fővel hagyja el a tatamit, de nem lesz könnyű dolga, mert erős a 73 kg-os mezőny.
  • Testvérétől, Attilától jó szereplés várható. „Jó passzban van, megváltozott az akcióerőssége, az edzőtáborokat végighajtotta és végigdobálta az ellenfeleket.”
  • A 90 kg-os Tóth Krisztiánban mindig benne volt a jó szereplés lehetősége.
  • Várják az áttörést a 100 kg-os Cirjenics Miklóstól is
  • Ebben a súlycsoportban indul Vég Zsombor is, akit a kapitány fiatal, agilis versenyzőnek írt le.
  • A +100-os Sipőcz Richárd még nem talált vissza korábbi formájához a koronavírus betegség után, a tisztes helytállás lehet a cél, de ebben a súlycsoportban nem annyira erős a mezőny.

Jelenleg tokiói kvótát érő helyen található Tóth Krisztián (90 kg, 4. a világranglistán), Ungvári Attila (81 kg, 19.), Cirjenics Miklós (100 kg, 28. - kontinentális kvóta).


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Judo vb előtt - Pánczél Gábor
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást