Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Életben maradt a Ferencváros az elődöntőben

Infostart
2021. május 13. 22:05
Ledolgozta az FTC az alapszakaszban összeszedett hátrányát az OSC-vel szemben a vízilabda férfi ob elődöntőjében. Vasárnap jön a döntő ütközet.

A címvédő Ferencváros ötméteresekkel 16–14-re legyőzte az OSC-t a férfi vízilabda ob I elődöntőjének második mérkőzésén, ezzel egyenlített a párharcban.

Az OSC a rendes játékidőben és az ötméteresek során sem vezetett.

Eredmény, elődöntő, 2. mérkőzés

FTC-Telekom Waterpolo–OSC Újbuda 16-14 (3-0, 3-4, 3-3, 3-5, 4-2) – ötméteresekkel

gólszerzők: Varga D., Jaksic 3-3, Zalánki, Vigvári, Funtulisz 2-2, Pohl, Vámos, Német, Jansik 1-1, illetve Burián 5, Manhercz, Csacsovszky, Erdélyi 2-2, Salamon, Tóth M., Hárai 1-1

Az egyik csapat hetedik pontjáig tartó párharc állása: 6–6.

A párharc első meccsét múlt szerdán a Bajnokok Ligájában is címvédő Ferencváros nyerte 7–2-re, pedig az alapszakaszban mindkét mérkőzését elveszítette fővárosi riválisával szemben.

Két gyors góllal kezdte és hatékony védekezéssel folytatta a remek iramú csütörtöki meccset az FTC, amely az első negyedben akcióból, emberelőnyből és büntetőből is eredményes volt, így 3-0-ra vezetett.

A második felvonást az OSC kezdte két gyors találattal, ám hamarosan ismét három-, a nagyszünetben pedig kétgólos hátrányban volt. A Ferencváros védekezése már nem működött olyan tökéletesen, mint az első negyedben, támadásban viszont változatlanul hatékony volt. Az OSC-t erősítő Burián Gergely volt az első játékos, aki duplázni tudott, 8-5-ig mindkét csapat minden gólját más-más játékos lőtte.

A harmadik periódusban is felzárkózott egy gólra az OSC, ám két másodperccel a vége előtt Zalánki Gergő betalált. Az utolsó negyedben szinte minden statisztikai mutatóban egyenlített az OSC, Lévai Márton egyre jobban védett, erre alapozva Manhercz Krisztián találatával - kettős emberelőnyben - a gólok számát is sikerült kiegyenlítenie a csapatnak.

A remek hangulatú rangadó utolsó perceiben egyre-másra pontozódtak ki a játékosok, és már csak két perc volt hátra, amikor ismét két góllal vezetett az FTC. Az utolsó percben Burián újra eredményes volt (12-12), majd egy másodperccel a rendes játékidő vége előtt a Ferencváros szerb olimpiai, világ- és Európa-bajnoka, Nikola Jaksic közvetlen közelről a hálóba lőtt, de a gólt nem adták meg, mert előtte a víz alá vitte a labdát, így ötméteresekkel dőlt el a meccs.

A lövőpárbajban Vámos Márton a kapufa mellé bombázott, de Manhercz és Csacsovszky Erik kísérletét Vogel Soma kivédte, így Jaksic sikeres lövésével az FTC nyert 16-14-re.

A párharc utolsó meccsét vasárnap rendezik.

A másik ágon a BVSC-t legyőző alapszakaszgyőztes Szolnok jutott a fináléba.