Nyitókép: MTI/Czagány Balázs

Dörzsölhetik a tenyerüket a Milák-rajongók – mintha formán kívül lenne a legnagyobb ellenfél

Infostart
2021. április 9. 14:40
Szeto Daija 200 pillangón még a japán bajnokságon sem tudott győzni, igaz, az olimpiára azért kiverekedte magát, és hazai közönség előtt fog úszni. Milák Kristóf feladatát 2012-ben Gyurta Dániel egyszer már megoldotta.

"Lement" Japánban a magyar olimpiai várakozásokkal kapcsolatos egyik legfontosabb úszószám válogatója.

A férfi 200 méteres pillangóúszás japán ob-döntőjében a négyszeres világbajnok Szeto Daija "csak" második lett Honda Tomoru mögött, ám ennél is biztatóbb hír a számban az olimpián induló két magyar, Milák Kristóf és Kenderesi Tamás számára, hogy a győztes idő 1:54,88 volt, csaknem három és fél másodperccel gyengébb, mint Milák Kristóf két hete úszott magyar ob-győztes időeredménye (1:51,40).

Ismert, Szeto Daija a 2019-es úszó-világbajnokságon éppen Milák Kristóf mögött volt ezüstérmes ebben a számban. Az olimpiára azért kivívta a szereplés jogát így is, nem árt tehát óvatosnak lenni – ráadásul hazai közönség előtt versenyezhet, csakúgy, int 2012-ben, Londonban Gyurta Dániel, aki két brit riválist is megelőzve lett olimpiai bajnok, világcsúccsal.