Nyitókép: MTI/AP/Luis Vieira

Megint kiesett a Juventus a BL-nyolcaddöntőben

Infostart
2021. március 9. 20:55
A Dortmund és az FC Porto jutott tovább a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A németek 5-4-es összesítéssel ejtették ki a Sevillát, míg a portugálok emberhátrányban, hosszabbításban, idegenben szerzett több góllal búcsúztatták a Juvét. Az olaszok éppen úgy kiestek ebben a fázisban, mint tavaly az Atlético Madrid ellen.

TORINO. Álvaro Moratáé volt az első jó kísérlet, majd a másik oldalon már az iráni Taremi hagyott ki két lehetőséget. Jól indult a mérkőzés.

DORTMUND. Egy-egy lövés mindkét oldalon az első nyolc percben.

TORINO: Nyílt a játék, de nincs újabb helyzet.

TORINO. Demiral (vitatható) szabálytalansága után Kuijpers játékvezető büntetőt ítélt a Porto javára. Sergio Oliveira, a portugálok középpályása magabiztosan értékesítette a büntetőt. A Juve hasonlóan járt, mint augusztusban, ugyancsak a nyolcaddöntő második mérkőzésén, a Lyon ellen. Juventus–Porto 0-1, összesítésben 1-3.

TORINO. A mexikói Corona lövését Szczesny vetődve védte. Juventus–Porto 0-1, összesítésben 1-3.

DORTMUND. Látszik a játék képén, hogy a Sevillának sűrgősebb, de egyelőre nincs gól.

TORINO. Morata helyzetbe került, de Marchesín, a portóiak argentin kapusa jól fogta a szöget. Juventus–Porto 0-1, összesítésben 1-3.

DORTMUND. Hiába játszott némi fölényben eddig a Sevilla, a BVB szerezte meg a vezetést. „Természetesen” Erling Haaland révén. A spanyoloknak immár legalább három gól kellene ahhoz, hogy esélyük legyen a továbbjutásra. Dortmund–Sevilla 1-0, összesítésben 4-2.

TORINO. Négy percet tettek rá a csapatok az első félidő játékidejére, a Juve nem tudott egyenlíteni. Juventus–Porto 0-1, összesítésben 1-3.

DORTMUND. Thorgen Hazard előtt adódott az első helyzet a második félidőben, de a sevillai kapu mellé csavarta a labdát. Dortmund–Sevilla 1-0, összesítésben 4-2.

TORINO. Ronaldo a leshatárról kilépve levette a labdát, előkészítette Chiesábak, aki a kapu bal oldalába csavart. Juventus–Porto 1-1, összesítésben 2-3.

TORINO. Mehdi Taremi, aki néhány perce kapott már egy sárga lapot, teljesen feleslegesen és fegyelmezetlenül, elbikázta a labdát sípszó után. Kapott egy sárgát, s egy pirosat. Juventus–Porto 1-1, összesítésben 2-3.

DORTMUND. Tizenegyest kapott a BVB, Haaland első kísérletét kivédte Bono, de miután a kapus elmozdult, a bíró újrarúgatta. Haaland még egyszer nem hibázott. Dortmund–Sevilla 2-0, összesítésben 5-2.

TORINO. Chiesa elvitte fejjel a labdát a kapus mellett is, előrecsúszva a kapu felé tudta még koronázni a labdát, de az kipattant a kapufáról. Juventus–Porto 1-1, összesítésben 2-3.

TORINO. A 63. percben Morata lesen volt, Chiesa nem, utóbbi fejelte be a labdát a Porto kapujába. Juventus–Porto 2-1, összesítésben 3-3.

DORTMUND. Tizenegyest kapott a Sevilla is, en-Nesziri belőtte. Dortmund–Sevilla 2-1, összesítésben 5-3.

TORINO. Álvaro Morata gólt lőtt, de lesről indult, Kuijpes szemmel is jól megítélte, de a VAR megerősítette. Juventus–Porto 2-1, összesítésben 3-3.

TORINO. A 93. percben Cuadrado telibe lőtte a lécet. Juventus–Porto 2-1, összesítésben 3-3.

DORTMUND. En-Nesziri még egy gólt szerzett, már csak egy gól kellene a Sevillának a hosszabbításhoz, de nincs idő, a 96. percben járnak. Dortmund–Sevilla 2-2, összesítésben 5-4.

DORTMUND. Vége a mérkőzésnek, továbbjutott a német csapat. Dortmund–Sevilla 2-2, összesítésben 5-4.

TORINO. Megy a hosszabbítás, forrnak az indulatok. Tíz perc után nincs gól. Juventus–Porto 2-1, összesítésben 3-3.

TORINO. Potyagóllal került nagy előnybe a Porto, Sergio Oliveira szabadrúgása után a labda elsuhant a sorfal alatt, Szczesny pedig késve vetődött. Juventus–Porto 2-2, összesítésben 3-4.

TORINO. Rabiot azonnal gólt fejelt, még van három perce a Juvénak. Juventus–Porto 3-2, összesítésben 4-4.

Vége, idegenben szerzett több góllal a portugálok mentek tovább.